Újraindította magyar hírszolgálatát az Agerpres

Negyed évszázados kihagyás után újraindította magyar nyelvű hírfolyamát a román Agerpres hírügynökség szerdán.

A közszolgálati intézmény lényeges politikai, gazdasági, kulturális, egyházi és egyéb témájú híreinek magyar fordítását ingyenesen elérhető internetes felületen teszi közzé a magyar nyelvű felhasználók számára.

Alexandru Giboi vezérigazgató az MTI-nek nyilatkozva az Agerpres közszolgálati kötelezettségeivel indokolta a magyar hírfolyam újraindítását, amelynek elsődlegesen „a Romániában nagy számban élő magyar anyanyelvű emberek tájékoztatása” a célja. Kifejezte reményét, hogy az Agerpres a romániai magyar nyelvű felhasználók első számú, leghitelesebb hírforrásává válik, és a magyar hírfolyam a világon másutt élő magyarok – szerkesztőségek vagy egyéni felhasználók – számára is fontos hírforrás lehet.

A vezérigazgató rámutatott: az Agerpres az utóbbi években felvállalta a helyi sajtó támogatását, ennek érdekében ingyenesen elérhető nyilvános hírfolyamot is indított. „A magyar hírfolyam a magyar nyelvű kiadványok munkáját hivatott segíteni olyan minőségi tartalommal, amelyhez reményeink szerint partnereinket és felhasználóinkat már hozzászoktattuk" – tette hozzá.

A magyar nyelvű híreket ugyanaz a szerkesztőség készíti, amely eddig – az Agerpres egyedüli idegen nyelvű hírfolyamát – az angol nyelvű kiadást gondozta. A szerkesztőség versenyvizsgával szerződtetett új munkatársakat, akik magyarra fordítják az Agerpres híreit. A lefordítandó híreket a célközönség számára képviselt hírérték alapján választják ki – magyarázta a vezérigazgató.

A román nemzeti hírügynökség szerdai közleménye szerint a Romániában és az országhatárokon túl működő magyar sajtóorgánumoknak, közintézményeknek szánt magyar nyelvű hírfolyam a https://goo.gl/WafGLS linken érhető el.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Eső után köpönyeg: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezi az RMDSZ
A gyakorlatban például Aradon a lakóépületek éves adója több mint százszázalékkal nőtt bizonyos esetekben.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Hadat üzent a betegszabadsággal történő visszaéléseknek az egészségügyi kormányzat.
Nem csak „egyszer volt fiatal” – Elhunyt Fenyő Miklós
A magyar rock and roll korszakos személyisége távozott életének 79. évében.
Mezei nyulakat telepítettek át Arad megyéből Maros megyébe [VIDEO]
Hosszú távon az ökoszisztéma stabilitását szolgálja a populáció-szabályozás.
Sok helyen szeles, csapadékos időre lehet számítani keddig
Hétfő reggeltől kedd reggelig jelentős mennyiségű eső várható.
Nemzet Gazdásza-címmel tüntették ki Balla Géza borászt
A címet a magyar nemzet erkölcsileg feddhetetlen szakembere kaphatja, aki maradandót alkotott.