Újabb 30 napra meghosszabbították a veszélyhelyzetet

Augusztus 16-tól kezdődően újabb 30 napra meghosszabbították a koronavírus-járvány miatt május közepén elrendelt, azóta kétszer meghosszabbított veszélyhelyzetet. Az erről szóló határozatot péntek esti ülésen fogadta el a román kormány.

A tervezetet előterjesztő katasztrófavédelmi államtitkár rámutatott: nem vezetnek be további korlátozásokat, de érvényben maradnak az eddigiek. Nem nyithatnak ki tehát a vendéglátóhelyek beltéri részei, zárva maradnak a színházak, mozik és koncerttermek. Továbbra is kötelező a védőmaszk viselése a nyilvános zárt terekben, áruházakban, közintézményekben, közszállításban.

Hatnál több ember nem közlekedhet csoportosan, ha nem egy család tagjai, a beltéri magánrendezvényeken legtöbb 20, a szabadban legtöbb 50 ember vehet részt, a távolságtartási szabályok betartása mellett.

A veszélyhelyzetről szóló korábbi – az új karanténtörvény hatályba lépése után, július végén módosított – kormányhatározat a megyékben, illetve a fővárosban alakult helyi járványügyi operatív törzsekre bízta azt, hogy szükség esetén regionális szinten kötelezővé tegyék a felnőttek és öt évet betöltött gyerekek számára a védőmaszkok viselését a kültéri nyilvános helyeken, ahol és amikor nagyobb tömegek gyűlhetnek össze.

A megyei járványügyi operatív törzsek többsége azóta elrendelte a kültéri maszkviselést, az országos operatív törzs pedig korlátozta Bukarestben, illetve Argeș, Brassó, Konstanca, Dâmbovița, Ilfov, Prahova és Galac megyében a kerthelyiségek, klubok és más szórakozóhelyek nyitva tartását.

Az országos járványügyi operatív törzs a veszélyhelyzet meghosszabbítását előkészítő határozatában annyi engedményt tett, hogy ezentúl az eddigi 23 óra helyett éjféltől reggel 6-ig kell zárva tartsanak az érintett vendéglátóhelyek, de rendelést továbbra sem vehetnek fel 23 óra után.

A rovatból ajánljuk:

Dráguláshullám jön: áfa- és adóemelések jelentik a gazdasági megszorító intézkedéseket
Két százalékponttal emelik az áfát, 10 százalékkal nő az üzemanyag, az alkohol- és dohánytermékek jövedéki adója.
Korlátozták a közalkalmazottak veszélyességi pótlékát, sztrájkkal fenyegetnek a szakszervezetek
A bérkiegészítés összege egységesen bruttó 300 lej lesz átmenetileg.
Magyar az űrben: Kapu Tibor elindult a Nemzetközi Űrállomásra
Magyarország a második űrhajósával vesz részt a küldetésben, de első asztronautája jut el az 1998 óta működő Nemzetközi Űrállomásra.
Bizalmat szavazott a parlament az RMDSZ részvételével megalakult négypárti kormánynak
A kormányprogram leépítéseket és adóemeléseket irányoz elő.
Aláírták a koalíciós megállapodást, az RMDSZ-nek három tagja lesz az új kormányban
Cseke Attila és Tánczos Barna továbbra is tagja lesz a kabinetnek, kulturális miniszternek Demeter Andrást jelölték.