Új oktatási törvény készül

Új oktatási törvény kidolgozása van folyamatban, az új jogszabály elkészülhet az év végéig – jelentette be csütörtökön Sorin Câmpeanu oktatási miniszter.

A tárcavezető az egyetemi hallgatók egyik érdekvédelmi szervezetével folytatott megbeszélést követően kijelentette, hogy a jelenlegi oktatási törvény további módosításának nincs értelme, hiszen készül az új.

Király András romániai oktatási államtitkár megerősítette az MTI-nek, hogy már régóta szó van egy új jogszabály kidolgozásáról, de a tervezetet még nem látta munkaváltozat formájában sem, és egyetlen bizottságban sem kezdődött el a vitája. Az államtitkár szerint az új törvény kiterjed a közoktatásra és a felsőoktatásra is. Az MTI kérdésére, miszerint lesz-e ideje a Ponta-kormánynak elfogadtatni az új törvényt 2016-ig, elmondta: amennyiben a kabinet kitölti jövő év novemberéig a teljes mandátumát, és nem bukik meg a határidős parlamenti választás előtt, akkor lesz, hiszen a 2011-es törvény elfogadási folyamata is egy évig tartott.

2011-ben lépett hatályba Romániában a jelenlegi oktatási törvény, amely cikkelyeinek mintegy felét módosította a 2012-ben hatalomra került szociáldemokrata Victor Ponta miniszterelnök vezette kormány. Az oktatási miniszter azzal indokolta az új törvény szükségességét, hogy „kell egy olyan jogszabály, amely koherenciát biztosít más törvényi szabályozásokkal és a jogszabályon belüli cikkelyek között”. A miniszter szerint az új törvény elfogadását széles körű társadalmi párbeszéd előzi meg. A politikus helytelenítette, hogy a jelenlegi jogszabályt a jobbközép Boc-kormány felelősségvállalással, vagyis parlamenti vita nélkül fogadta el.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Nem kedvez az időjárás a majálisnak
Országszerte lehűl az idő a következő napokban, csapadék és szél is várható.
Bolojan nem mond le tisztségéről, sőt a PNL nem kér PSD-vel kötött koalícióból
Szerinte a PSD nem vállalja a felelősséget a népszerűtlen intézkedésekért.
Magyar Péter: a Tisza-kormány minden magyart képviselni fog
A pártelnök szerint történelmi felhatalmazást kaptak.
Közel százszázalékos feldolgozottságnál biztos a Tisza Párt kétharmados többsége
A Fidesz-KDNP jelöltjei 55 mandátumot szereztek, s bejutott még az országgyűlésbe a Mi Hazánk is.