Új időpontban léphetünk be Magyarország területére

Május 5-től, keddtől új időpontban engedik a belépést az ország területére a magyar hatóságok a nagylaki országúti határátkelőhelyen – olvasható a román határrendészet Facebook-oldalára feltöltött tájékoztatás szerint.

A közlemény értelmében a magyar határrendészet román idő szerint reggel 7 és éjjel 1 óra között engedi a beutazást ott-tartózkodás vagy átutazás céljából az európai uniós állampolgároknak a nagylaki országúti határátkelőhelyen (a Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyet továbbra is a teherfogalomnak tartják fenn).

Az utasoknak saját felelősségre nyilatkozatot kell tenniük, hogy nem fertőzöttek a koronavírussal, illetve vállalniuk kell a határon egy szűrővizsgálatot.

Emellett jogosultak kell legyenek a schengeni térségbe való beutazásra, a nyugat-európai munkavállalóknak pedig fel kell mutatniuk egy dokumentumot – akár munkaszerződést –, amely szerint beléphetnek a célországba.

A román határrendészet megjegyzi, hogy a határ másik oldalára ingázók munkavállalókra vonatkozó előírások továbbra is érvényben maradnak a nagycsanádi, nagylaki, tornyai, gyulavarsándi, nagyszalontai, borsi, székelyhídi, csanálosi és petei határátkelőhelyeken.

A rovatból ajánljuk:

Nem kedvez az időjárás a majálisnak
Országszerte lehűl az idő a következő napokban, csapadék és szél is várható.
Bolojan nem mond le tisztségéről, sőt a PNL nem kér PSD-vel kötött koalícióból
Szerinte a PSD nem vállalja a felelősséget a népszerűtlen intézkedésekért.
Magyar Péter: a Tisza-kormány minden magyart képviselni fog
A pártelnök szerint történelmi felhatalmazást kaptak.
Közel százszázalékos feldolgozottságnál biztos a Tisza Párt kétharmados többsége
A Fidesz-KDNP jelöltjei 55 mandátumot szereztek, s bejutott még az országgyűlésbe a Mi Hazánk is.