Több mint 400 krónikus beteg gyerek hunyt el „módszeres kivégzésben” a kommunizmus idején

Az áldozatok fényképei | Fotó: IICCMER Facebook-oldal

Az áldozatok fényképei | Fotó: IICCMER Facebook-oldal

„Módszeres kivégzéssel” felérő embertelen bánásmód miatt bűnvádi feljelentést tett Románia legfőbb ügyészségén a kommunizmus bűneit kutató és a száműzöttek emlékét ápoló intézet (IICCMER) egy volt kórházotthon működtetői ellen, az intézményben ugyanis 1978 és 1991 között 436 krónikus idegrendszeri betegséggel beutalt gyermek, vagyis a páciensek több mint fele meghalt.

A média által szerdán ismertetett sajtóközlemény szerint az IICCMER a Bukaresttől 20 kilométernyire, Plătărești községben krónikus neuropszichiátriai betegségekben szenvedő kiskorúak számára fél évszázada létrehozott (1991-ben bezárt) kórházotthon esetéről készített több mint 1500 oldalas jelentést. Az IICCMER szerint a gyermekeket kiéheztették, verték, megkötözve, elkábítva, hiányos öltözetben, koszban és hidegben tartották. A vizsgálatba bevont orvosszakértők – Mihai Bran és Florin S. Soare – szerint elsősorban ezeknek a „tudatos kivégzéssel felérő” körülményeknek tulajdonítható a „hihetetlenül magas” halálozási arány.

Cosmin Popa, a Román Akadémia történeti intézetének kutatója szerint a kommunista rendszer „haszontalan költségnek” tartotta a menthetetlennek bélyegzett, önellátásra képtelen krónikus beteg gyermekek gondozását, és tudatosan próbált mielőbb megszabadulni ettől a feladattól minimálisra csökkentve az ezzel kapcsolatos kiadásokat. A kutató felhívta a figyelmet arra, hogy a plătărești-i kórházotthon halálozási rátája nem az egészségügyi minisztérium statisztikáit rontotta, ugyanis „szociális intézményként” a munkaügyi tárcához tartozott, ahol nem vezettek felmérést az elhunytak arányáról.

Florin Daniel Sandru, az IICCMER ügyvezető elnöke felkérte a legfőbb ügyészséget, hogy csomagban kezelje, és mielőbb vizsgálja ki ezeket az ügyeket, mivel szerinte egyértelműen egy „módszeres kivégzőprogramról” volt szó, amelynek felelőseit meg kell nevezni, és bíróság elé kell állítani.

„A román társadalom nem cipelheti tovább ezt a történelmi terhet. Túl sok minden gyűlt már fel: az 50-es és 60-as évek megtorlásaiért felelős pribékek ügyei, a 70-es és 80-as évek megtorlásai, a forradalom és a bányászjárások aktái. Közben pedig egyre nő a Ceaușescu-korszak iránt hazugságokkal táplált nosztalgia, mondván, hogy akkor függetlenek voltunk. A romániai kommunizmust bűnös rendszerként formálisan elítéltük ugyan, de itt nem egy elvont rendszerről van szó, hiszen azt emberek működtették. Néhányuk nevét most megtalálják az ügyészek ebben az ügyiratban. Arra kérjük őket, tegyék a dolgukat” – idézte az intézményvezető szavait az IICCMER közleménye.

Az IICCMER becslése szerint a kommunizmus idején 15 ezer gyermek halt meg embertelen körülmények között a Csegődön (Cighid), Máramarosszigeten, Szeretvásáron (Siret) és Păstrăveni-ben működő kórházotthonokban. Romániában hivatalos adatok szerint több mint félmillió áldozatot követelt a négy és fél évtizedes kommunista diktatúra, a politikai foglyok száma meghaladta a 600 ezret. A kommunizmus bűneinek dokumentálására 2009-ben létrehozott IICCMER feljelentései nyomán több, „kommunista pribéknek” nevezett, még életben lévő egykori börtönőr és munkatábor-parancsnok ellen indult elévülhetetlen bűncselekmények miatt büntetőjogi eljárás. Közülük kettőnek az ügyében született jogerős, 20-20 év szabadságvesztésről szóló, elmarasztaló ítélet, mindkét elítélt néhány évi raboskodás után börtönben halt meg.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Egyelőre marad a vízumkényszer, Amerika felfüggesztette a beutazási könnyítés bevezetését
Az Egyesült Államok felülvizsgálja a Visa Waiver programba történt felvételt, így március 31. után is vízumot kell igényelniük a román állampolgároknak.
Választási kisokos: elindították a votcorect.ro platformot
A megismételt elnökválasztás első fordulóját május 4-én, a másodikat 18-án tartják.
Vasárnaptól áttérünk a nyári időszámításra
Az óraátállítás nem fogja befolyásolni a vonatok menetrendjét – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) személyszállító részlege.
„Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” – Orbán Viktor levele a külhoni magyarokhoz
„2025-ben sem kívánunk mást, minthogy szabadon, korlátozás nélkül használhassuk anyanyelvünket, jelképeinket, és békében ünnepelhessük nemzeti örökségünket.”
Megfelezett segély: a kormány 800 lejjel támogatja a kisnyugdíjasokat
Két részletben folyósítják: 400 lejt áprilisban és 400 lejt decemberben.
Szinte az egész országban záporok várhatók szombat délutánig
A csapadék mennyisége eléri a 25, elszórtan pedig meghaladja a 40 litert négyzetméterenként.