Több mint 120 ezren használták az autópálya-határátkelőt

Az első augusztusi hétvégén több mint 120 ezer utast regisztráltak a Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

Az MTI híre szerint a Magyarországról kilépő irányban több mint 73 ezren vették igénybe a határátkelőhelyet, Romániából Magyarország felé több mint 51 ezer utast jegyeztek fel. A magyar és román rendőrök együttműködve, az átkelőhelyet teljes kapacitáson működtette.

A megnövekedett forgalom oka, hogy a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások szabadságra, a turisták pedig nyaralni indulnak. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a következő hétvégéken mindkét irányban megnövekedett forgalom várható, majd augusztus utolsó két hetében már a romániai kilépőforgalom lesz erősebb. A határrendészek javasolják a kisebb határátkelőhelyek használatát ilyenkor.

A hétvégén az autópálya-határátkelőhelyen a belépőoldalon két-, a kilépőn egyórás volt a várakozás a személygépkocsival utazóknak. Hétfő délben a magyar és a román rendőrség online forgalomfigyelő programja szerint nem kellett húsz percnél többet várakozni.

A rovatból ajánljuk:

Marad a hatósági gázár, a lakosság mellett az ipari fogyasztókat is támogatják
A kormány március 31-ig fenntartja az árszabályozást.
Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.