Termeszteni nem, de felhasználni engedélyezi az unió a génmódosított kukoricát

Az Európai Bizottság két, géntechnológiával módosított kukoricafajta élelmiszerként és takarmányként való felhasználását engedélyezte – közölte kedden a brüsszeli testület.

A bizottság engedélyezési határozata azt teszi lehetővé, hogy ezeket a géntechnológiával módosított kukoricákat élelmiszerekben és takarmányokban való felhasználás céljából importálják az unióba, ezek termesztését azonban továbbra is tiltja az EU-ban.

A kukoricafajták átfogó és szigorú értékelési eljáráson mentek keresztül, amely biztosítja az emberi és állati egészség, valamint a környezet magas szintű védelmét – olvasható a bizottsági sajtóközleményben.

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság az engedélyezést megelőzően kedvező tudományos értékelést adott ki, amelyben megállapította, hogy ezek a géntechnológiával módosított kukoricák ugyanolyan biztonságosak, mint hagyományos társaik. Az engedélyek 10 évig érvényesek, és minden, e géntechnológiával módosított növényekből előállított termékre az EU szigorú címkézési és nyomon-követhetőségi szabályai vonatkoznak.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.