Telesuli indul magyar végzős diákoknak

Telesuli indul a koronavírus-járvány miatt otthon maradt végzős magyar diákoknak az RMDSZ és a Román Televízió marosvásárhelyi stúdiójának partnerségében, a Magyar Szülők Szövetségének kezdeményezésére.

„Minden eszközzel azon dolgozunk, hogy ne legyen nagy a lemaradás a járvány és az iskolák bezárása miatt. A Telesulival segíteni akarunk a magyar nyolcadikos és tizenkettedikes diákoknak a vizsgákra való felkészülésben” – nyilatkozta Novák Csaba Zoltán, az RMDSZ szenátora.

A nyolcadikos diákok számára magyar, illetve matematika órákat közvetít a román televízió, a tizenkettedikeseknek pedig magyar, matematika, biológia, fizika, kémia, társadalomtudomány és történelemórákat tartanak az adások keretében.

Az órarend a Telesuli Facebook-oldalán található, illetve a hétfőtől induló új online-platformon is, a telesuli.rmdsz.ro oldalon. Ide töltik fel a tanárok a tananyagot, és itt elérhető lesz minden „teleóra” is, így más tanárok is felhasználhatják ezeket.

A szövetség szakpolitikusa köszönetét fejezte ki a programban részt vevő tanároknak is: „Külön köszönetet érdemel minden tanár, aki ebben a programban részt vesz, és plusz munkával segíti az erdélyi magyar diákokat” – mondta.

RMDSZ Tájékoztató

A rovatból ajánljuk:

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Az egészségügyi kormányzat már tavaly nyáron hadat üzent a betegszabadsággal történő visszaéléseknek, ellenőrzéseket és büntetéseket helyezett kilátásba, mert gyanúsan sokan betegszenek meg Romániában a hosszú hétvégék előtti, vagy utáni napokon, a karácsonyi ünnepek és szilveszter között, illetve más hivatalos munkaszüneti napok környékén.
Nem csak „egyszer volt fiatal” – Elhunyt Fenyő Miklós
A magyar rock and roll korszakos személyisége távozott életének 79. évében.
Mezei nyulakat telepítettek át Arad megyéből Maros megyébe [VIDEO]
Hosszú távon az ökoszisztéma stabilitását szolgálja a populáció-szabályozás.
Sok helyen szeles, csapadékos időre lehet számítani keddig
Hétfő reggeltől kedd reggelig jelentős mennyiségű eső várható.
Nemzet Gazdásza-címmel tüntették ki Balla Géza borászt
A címet a magyar nemzet erkölcsileg feddhetetlen szakembere kaphatja, aki maradandót alkotott.