Szobrot állítanak Dombegyházon az aradi születésű Maderspach Franciskának és férjének

A román–magyar határon lévő Dombegyház nagyközségben a helyi önkormányzat szervezésében és támogatásával, a család leszármazottainak felajánlásából avatják fel Maderspach Károly és felsége, Buchwald Franciska mellszobrait – tájékoztatott dr. Maderspach Katalin biológus-festőművész, a házaspár ükunokája.

Maderspach Károlyné Buchwald Franciska 1805. április 10-én született Aradon Buchwald József aradi orvos és Neumann Josefa leányaként, és a dombegyházi birtokot leányágon örökölte.

Maderspach Károly (a 18. század elején Tirolból a Bánsági-hegyvidékre települt Maderspach család sarja) 1791. augusztus 3-án született Oravicabányán. Nagy szaktudású kohász és vegyész volt, kiváló műszaki ismeretekkel. 1823-ban a Hofmann testvérekkel létrehozták a Krassó-Szörény megyei Ruszkabányán a Hofmann testvérek és Maderspach Károly Bánya- és Vasműtársulatot az ott fellelhető bányakincsek kitermelésére és feldolgozására. A vállalkozás rövid idő alatt a reformkor egyik legnagyobb ipari létesítményévé vált, több ezer munkást foglalkoztatott, Ruszkabánya ezáltal fejlődésnek indult, templomok, iskolák épültek, orvosi ellátást, nyugdíjrendszert biztosítottak, élénk volt a közösségi és kulturális élet. 

Károly és Franciska 1830. július 19-én Ruszkabányán kötött házasságot. Öt gyermekük született: János, Viktor, Antónia, Líviusz és Sándor.

Az 1848–1849-es forradalomhoz és szabadságharchoz szorosan kapcsolódó Maderspach család történetét a leszármazottak már több mint 25 éve kutatják, hogy méltó módon megőrizzék elődeik emlékezetét és másokkal is megismertessék példaértékű történelmi örökségüket. Számtalan rádiós és televíziós műsor, közéleti és kulturális rendezvény mellett 2002-ben elkészült egy dokumentumfilm Végtelen napló címmel (Duna Televízió, rendező: Maderspach Kinga) a család nőtagjainak közreműködésével. 2004-ben, Maderspach Károlyné 200. születésnapjára emlékezve emléktáblát helyeztek el Ruszkabányán a régi Maderspach-ház falán.

1848 márciusában a Maderspach-vállalat vezetői és a ruszkabányai lakosság egyértelműen a forradalom oldalára áll. A hazafias mozgalom központja a Maderspach-ház volt, a vállalat üzemeiben a szabadságharc számára készítettek fegyvereket, és minden rendelkezésükre álló eszközzel segítették a szabadságharcot, két Maderscpach-fiú is beállt a szabadságharcosok közé.

A világosi fegyverletétel után tömegesen szétszóródó, Ruszkabánya felé menekülő honvédeket és tiszteket élelemmel és ruházattal segítette a család. A menekülők utolsó hullámával érkezett meg Bem tábornok, akit Maderspach Károly nagy tisztelettel, de egyben nagy aggodalommal is fogadott, mert súlyos osztrák megtorlástól tartott – nem alaptalanul, ugyanis augusztus 22-én bevonult az osztrák katonaság Ruszkabányára, és azonnal azt kérdezték, kinek a házában szállt meg Bem. Károly nem titkolta, hogy náluk.

Ezután őt és a családját is fogolynak nyilvánították, és feleségét Haynau parancsára 1849. augusztus 23-án meztelenre vetkőztetve nyilvánosan megvesszőzték, majd a karánsebesi börtönbe vetették

– foglalta össze a családról készített ismertetőben Maderspach Katalin. Maderspach Károly, akit a szabadságharc leverése amúgy is kétségbe ejtett, a szörnyű megaláztatás hírére önkezével vetett véget az életének. Ez megpecsételte a család és a bányavállalat további sorsát is.

Az iszonyú sokk után, ami Maderspach Károlyné Buchwald Franciskát érte, vissza kellett térnie családjához, a dombegyházi pusztára, ahol „az élet új értelmet kapott.”

A Maderspach házaspár mellszobrainak kalandos élete

Ferenczy István Rimaszombatban született 1792-ben, Rómában tanult szobrászatot. Ott találkozott Széchenyi Istvánnal, aki arra bíztatta, hogy jöjjön haza. Ettől kezdve életcéljának a magyar nemzeti szobrászat megteremtését tekintette, ehhez pedig meg akarta találni a magyar márványt. Kitartóan kereste, végül Ruszkabánya mellett, Ruszkicán bukkant a művészeti célokra alkalmas anyagra.

Ferenczy István 1828-tól kezdődően hónapokat töltött Ruszkicán, a márványt fejtve. Ez idő alatt szoros kapcsolatba került a Maderspach családdal, s az irántuk érzett barátságból az 1840-es évek elején megalkotta Károly és felesége, Franciska mellszobrát. A szobrok sorsa később kalandosan alakult.

• Franciska a hőn szeretett férj és apa emlékére Károly szobrát vasból kiönttette Ruszkabányán, és a családi feljegyzés szerint minden gyermeke kapott egyet; jelenleg egy példány ismeretes a Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteményében.
• A Franciskát ábrázoló szobor bronzba öntésre került 1909-ben, a vesszőzés 60. évfordulóján. Márvány foglalatban állították fel Ruszkabányán, de később megsemmisült. A bronzba öntéskor készített gipsz másolatot azonban a család tagjai azóta is kegyelettel őrzik.

Kapcsolódó

„Ellopott” emlékjelek nyomában [AUDIO]

Szobrok, domborművek és emléktáblák eltűntetésével próbálták meghamisítani a múltat.

A komoly művészettörténeti értéket képviselő szobrokról a család és az utókor számára való megőrzés érdekében másolat készült bronzból: Franciska családban őrzött gipsz szobráról, valamint a hadtörténeti múzeum engedélyével Károly ott található aranyozott vas szobráról is.

Így lehetővé vált, hogy az egymást szerető, tisztelő, egymást mindenben segítő, az 1848–1849-es szabadságharc támogatásáért megtorlást elszenvedett házaspár szobrai végre egymás mellé kerülhetnek egy méltó helyen – Dombegyházon,

ahová életük, gyermekeik sorsa is szorosan kötődött, ahol megélhetést találtak, megpihenhettek, felszabadulhattak és ahol emléküket már korábban is őrizték.

Az elkészült bronz szobrokat a család leszármazottja, Károly és Franciska ükunokája, dr. Maderspach Katalin Dombegyháznak adományozta azzal a kéréssel, hogy őrizzék tovább, helyezzék el méltóképpen és tegyék lehetővé, hogy az utókor leróhassa tiszteletét az emlékük előtt. „Az így kialakuló emlékhely gazdagítja történelmi emlékezetünket és hozzájárul Dombegyház helytörténeti értékeinek megismertetéséhez is” – fogalmazott Maderspach Katalin.