A színház nem játék, Moldovában azt is komolyan veszik! Chișinăui benyomásairól mesél Tapasztó Ernő rendező [AUDIO]

Tapasztó Ernő

Tapasztó Ernő (felső sor, középen) az előadás szereplőivel | Fotó: Satiricus Ion Luca Caragiale Nemzeti Színház

Az Aradi Kamaraszínház alapító-igazgatóját, Tapasztó Ernőt 2024 után másodszor kérte fel rendezésre a chișinăui Satiricus Ion Luca Caragiale Nemzeti Színház.

Két évvel ezelőtt Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékát adaptálta, idén májusban pedig Szente Vajk és Galambos Attila Csoportterápia című musicaljét mutatták be a moldovai fővárosban.

Eddig Tapasztó Ernő az egyetlen magyar színházi rendező, akit meghívtak az egykori szovjet tagköztársaságba,

és egyfajta misszióként tekint arra, hogy magyar szerzőkkel ismertesse meg az ottani közönséget és a színházi szakmát.

 

A tapasztalatairól, a színházi együttműködésről és egy kicsit a moldovai közállapotokról, valamint az orosz kulturális befolyásról Pataky Lehel Zsolt kérdezte Tapasztó Ernő rendezőt. Hallgassa meg a Temesvári Magyar adás számára készült interjút:

 

A rovatból ajánljuk:

Kijárt a vastaps: újabb évadot zárt a Százszorszép Gyermekszínpad
Ujj Ágnes szerint rejtett tulajdonságokat hoz a felszínre a gyerekekben a színpad.
Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák-koncert a Nemzeti Összetartozás Napján
Trianon évfordulóján ballagnak a Csiky Gergely Főgimnázium végzősei, a megbékélési parkban lesz az ünnepség.
„Mertünk nagyot álmodni” – Fekete Réka a kamaraszínház 2026-os évadáról [AUDIO]
Tíz nagyszínpadi és nyolc stúdióelőadást kínálnak a bérleteseknek.
Évadnyitó Csárdáskirálynővel – klasszikusok és Hobo is a színpadon
Az Aradi Kamaraszínház összesen 18 produkcióval várja a közönséget.
„Bónusz” előadások az Aradi Kamaraszínház műsorán
A Caligula helytartóját és a Tükör című néptáncszínházi produkciót láthatják a nézők ingyen.