Románia részt venne az EU külső határvédelmében

Iohannis szerint az osztrák kancellár erős érzelmi befolyás alatt állhatott, amikor a strukturális alapok csökkentését javasolta szankcióként azon országok ellen, amelyek nem járulnak hozzá a menekültek szétosztásához.

Románia kész részt venni az Európai Unió külső határainak megerősítésében, amennyiben felkérést kap erre – jelentette be Klaus Iohannis államfő hétfőn. Az elnök sajtóértekezletén kifejtette: az európai migrációs válság megoldása nem korlátozódhat a menekültek szétosztására, szerinte egy tagország szolidáris lehet mind a menekültekkel, mind a nehéz helyzetbe került többi uniós tagállammal anélkül is, hogy elfogadja a kötelező kvótákat.

„Románia nem idegengyűlölő ország. Szeretne hozzájárulni a válság megoldásához, de tárgyalni akar annak konkrét módozatairól. A kormánynak kell kidolgoznia javaslatait, és nem lehet az egyedüli szempont az, hogy hány menedékkérőt tud elszállásolni – mutatott rá Iohannis. – Alapvetően hibás lenne az európai unió keleti és nyugati tagállamai között árkot ásni.” Úgy vélte, szankciókkal nem lehet rákényszeríteni a tagállamokat olyasmire, amit nem tudnak vállalni. Szerinte az osztrák kancellár erős érzelmi befolyás alatt állhatott, amikor a strukturális alapok csökkentését javasolta szankcióként azon országok ellen, amelyek nem járulnak hozzá a menekültek szétosztásához.

Iohannis kifejtette: a menekültek befogadása nemcsak ideiglenes elszállásolásukat jelenti, hanem beilleszkedésükről is gondoskodni kell. „Ezen a téren még sok tanulnivalónk van” – jegyezte meg az elnök. Kérdésre válaszolva Iohannis cáfolta, hogy Románia a schengeni csatlakozását szabta volna feltételül ahhoz, hogy az EB által megszabott több mint 6000 menedékkérőt befogadja. „A shengeni övezet gyakorlatilag működésképtelen. Ez Romániát, amely négy éve hiába várja, hogy Bulgáriával együtt tagja lehessen a belső határellenőrzés nélküli övezetnek, aggodalommal tölti el, és a témát a hamarosan összeülő Legfelső Védelmi Tanács napirendjére tűzte” – mondta a román államfő.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Dráguláshullám jön: áfa- és adóemelések jelentik a gazdasági megszorító intézkedéseket
Két százalékponttal emelik az áfát, 10 százalékkal nő az üzemanyag, az alkohol- és dohánytermékek jövedéki adója.
Korlátozták a közalkalmazottak veszélyességi pótlékát, sztrájkkal fenyegetnek a szakszervezetek
A bérkiegészítés összege egységesen bruttó 300 lej lesz átmenetileg.
Magyar az űrben: Kapu Tibor elindult a Nemzetközi Űrállomásra
Magyarország a második űrhajósával vesz részt a küldetésben, de első asztronautája jut el az 1998 óta működő Nemzetközi Űrállomásra.
Bizalmat szavazott a parlament az RMDSZ részvételével megalakult négypárti kormánynak
A kormányprogram leépítéseket és adóemeléseket irányoz elő.
Aláírták a koalíciós megállapodást, az RMDSZ-nek három tagja lesz az új kormányban
Cseke Attila és Tánczos Barna továbbra is tagja lesz a kabinetnek, kulturális miniszternek Demeter Andrást jelölték.