Román Ünnepnappá vált a trianoni békeszerződés évfordulója

2020. november 18.
Kihirdette Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amely a „trianoni szerződés napjává" nyilvánítja június 4-ét Romániában – közölte szerdán az elnöki hivatal.
<em>Hír szerkesztése</em> Román Ünnepnappá vált a trianoni békeszerződés évfordulója
Forrás: egerhirek.hu

A jogszabály szerint ezen a napon a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, amelyhez az állami és helyi hatóságok logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújthatnak.

A trianoni szerződés jelentőségét tudatosító tudományos, oktatási, kulturális rendezvényekről a román közszolgálati médiának is be kell számolnia. A kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk.

A törvényjavaslatot a 2012 és 2014 közötti külügyminiszter, Titus Corlățean szociáldemokrata (PSD-s) szenátor terjesztette a parlament elé, amely május 13-án nagy többséggel – 21 ellenszavazattal és 25 tartózkodással – szavazta meg, hogy Romániában hivatalos ünneppé váljon az első világháborút lezáró, Magyarországot területe kétharmadától megfosztó békeszerződés évfordulója.

„A trianoni szerződés nemcsak Erdélynek az anyaországhoz, Romániához történt visszatérését szentesítette jogilag, hanem a térség többségi román lakosságának politikai és polgári jogait is elismerte" – írta a törvénytervezet indoklásában a szociáldemokrata szenátor. Szerinte ez a dokumentum képezi a kétoldalú román–magyar kapcsolatok alapját, és úgy értékeli: a mai Európai Unióban elfogadhatatlan minden olyan próbálkozás, amely „a történelem átírására és revizionista álláspontok hangoztatására irányul".

A tervezet képviselőházi vitája során Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke úgy értékelte: teljesen haszontalan, a román többség hatalmát fitogtató és eképp bűntudatáról árulkodó törvényről van szó. „Ami száz évvel ezelőtt történt, az a román nemzetnek érthetően nagy örömet szerez, a magyar nemzet és a romániai magyarok számára óriási veszteség, és ezt a tényt a román parlament által hozott Trianon-törvény sem tudja megváltoztatni” – mutatott rá az RMDSZ elnöke.

A román törvényhozók arra számítottak, hogy Klaus Iohannis kihirdeti a törvényt a trianoni szerződés idei századik évfordulója előtt. Az elnök azonban előbb alkotmányossági óvást emelt a jogszabály ellen, majd miután az alkotmánybíróság elutasította a kifogásait, visszaküldte a jogszabályt megfontolásra a parlamentnek.

Alkotmányossági óvásában Iohannis azzal érvelt, hogy a törvény sérti a diszkrimináció tilalmát és a polgárok jogegyenlőségét garantáló előírást, felülvizsgálati kérelmében pedig azt kifogásolta, hogy a törvénytervezet autentikus és tartalmas közvita nélkül született, és arra figyelmeztette a parlamentet, hogy Romániának EU-tagállamként nyitottnak kell lennie a párbeszédre, éretten kell kezelnie a megosztó témákat, és ebben nagyfokú felelősségük van az állami intézményeknek. Miután a törvényhozás másodszor is változatlan formában erősítette meg a Trianon-törvényt, az államfő már nem tagadhatta meg hatályba léptetését.

MTI

További hírek

<em>Hír szerkesztése</em> Óriási a sor a határátkelőhelyeken
Jönnek haza nyaralni a vendégmunkások.
<em>Hír szerkesztése</em> Szombaton kigyulladt, és egész éjjel égett a szeméttelep
Sikerült megfékezni a lángok tovább terjedését.
<em>Hír szerkesztése</em> Háromnapos kamionstopot rendeltek el a kánikula miatt
Eredetileg július 29. és 31. között rendeltek el kamionstopot, de ezt szombaton augusztus elsejére és 2-ra is kiterjesztették, Hargita, Suceava és Botoșani megye kivételével. 12 és 20 óra között tilos a 7,5 tonnánál nehezebb gépjárművek közlekedése az országutakon és autópályákon.
<em>Hír szerkesztése</em> Aradi személyiségek – kettős könyvbemutató
Juhász Béla interjúsorozatának tavalyi és idei kötetét is kézbe vehetik az olvasók.
<em>Hír szerkesztése</em> Tarhonyakészítés a Tornyai Tájházban [AUDIO]
A 19. Nagyzeréndi Nemzetközi Alkotótábor résztvevőivel.
<em>Hír szerkesztése</em> Augusztustól lazítanak a koronavírus elleni korlátozásokon
A fesztiválszervezők is örvendhetnek.
<em>Hír szerkesztése</em> Törölték a járványügyi szempontból kockázatos zónákból beutazó 3–6 éves gyerekek tesztelési kötelezettségét
<em>Hír szerkesztése</em> Idegenben nyert az UTA [FRISSÍTVE]
Parádés góllal szereztek három pontot az aradiak.
<em>Hír szerkesztése</em> Életet visznek a Borzák-malomba [AUDIO]
Közösségi célra ajánlották fel a tulajdonosok az ipartörténeti létesítményt.
<em>Hír szerkesztése</em> Horgászzsinórba gabalyodott hattyút mentettek meg a tűzoltók
Minden tudásukra és találékonyságukra szükségük volt.