Rendkívüli ülést tarthat a román alkotmánybíróság, hogy tisztázza az elmúlt napokban a taláros testülettől a román kormányhoz, valamint a hivatalos közlönyhöz juttatott ellentmondásos közléseket a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló népszavazás ügyében – közölte ma Tudorel Toader alkotmánybíró.
A jelenleg pihenőszabadságon lévő Toader elmondta, hogy beszélt Augustin Zegreannal, az alkotmánybíróság elnökével, akitől kérte, hívja össze a testület rendkívüli ülését. Szerinte több alkotmánybíró is egyetért ezzel.
Toader szerint tisztázniuk kell az ellentmondásos közléseket, hiszen például neki nem volt tudomása sem arról a hibaigazításról, amellyel a taláros testület utólag kiegészítette az egyik múlt heti saját döntését, sem a Velencei Bizottsághoz intézett levélről, amelyben a román alkotmánybíróság a rá nehezedő nyomásgyakorlást tette szóvá.
Az alkotmánybíróság a hét elején küldött a román hivatalos közlönyhöz egy hibaigazítást, amelyben egy mondattal kiegészítette egyik múlt heti döntését a népszavazásról. Az alkotmánybíróság szerint "szerkesztési hiba" miatt maradt ki az a mondat, amely arra vonatkozott, hogy nem lehet törölni a választói névjegyzékből a külföldön élő román állampolgárokat.
A népszavazás szemszögéből fontos kérdés, hogy a külföldön élőket beleszámolják-e az érvényességi küszöbbe, hiszen legalább 2 millió állampolgárról van szó. Az ő törlésük a választói névjegyzékből a Băsescu leváltását kezdeményező Szociál-liberális Szövetségnek (USL)kedvezne.
A Traian Băsescut támogató média szerint valaki szándékosan módosította az alkotmánybíróságnál a taláros testület döntését, és éppen Toader neve merült fel lehetséges elkövetőként. Toader cáfolta, hogy ő ilyet tett volna, és rosszindulatú híresztelésnek nevezte az ügyet.
Ugyanakkor Victor Ponta miniszterelnök szerint „gyanús” az utólagos hibaigazítás is, hiszen azt nem a pihenőszabadságon lévő alkotmánybírósági elnök írta alá, hanem az őt helyettesítő másik taláros. A helyzetet bonyolítja, hogy egy harmadik alkotmánybíró szerint neki nem volt tudomása a hibaigazításról, és ez csak akkor lehetett volna érvényes, ha összeül a testület. A médián keresztül zajló vita ellenére a hibaigazítás megjelent a hivatalos közlönyben.
Egyelőre nem világos, hogy az alkotmánybíróságnak mikor lesz a rendkívüli ülése, a román média szerint leghamarabb jövő héten kerülhet rá sor. Romániában az alkotmánybíróságnak kellene döntenie arról, hogy érvényes vagy érvénytelen volt a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló népszavazás. A testület pártsemlegességét alaposan megkérdőjelezik Romániában, mivel az alkotmánybírákat egyebek között a pártok, a kormány és az elnöki hivatal javasolja. A helyzetet bonyolítja, hogy kétharmados többséggel kell állást foglalniuk a népszavazás érvényességéről, ami azt jelenti, hogy a kilencből legalább hat alkotmánybírónak kell közös nevezőre jutnia.
MTI
Rendkívüli ülést tarthat az alkotmánybíróság

A rovatból ajánljuk:
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerit az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.