Ponta: 2013 tavaszáig kell megteremteni a restitúció új törvényes keretét

Victor Ponta

Romániának 2013 tavaszáig kell megteremtenie a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának új törvényes keretét, mivel a jelenlegi alkalmazhatatlan – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök hétfőn. Reményét fejezte ki, hogy sikerül széles körű politikai konszenzust teremteni, hiszen a visszaszolgáltatás folyamata várhatóan több politikai cikluson is átível majd. A kormányfő leszögezte: a jelenlegi kérelmek alapján a román államnak több mint 16 milliárd euró kárpótlást kellene fizetnie, ami a jövő évi állami költségvetés felét teszi ki. A román államot a strasbourgi emberjogi bíróság szólította fel 2010 őszén, hogy általános jelleggel orvosolja a „nemzeti jogrendszerben található strukturális problémát” az elkobzott ingatlanok után járó kártérítések ügyében, miután megállapította: nem működőképes a román visszaszolgáltatási rendszer. Romániának 2012 júliusáig kellett volna kiigazítania jogrendszerét, de végül kilenc hónap haladékot kapott. Ponta a lehetséges megoldások közé sorolta a természetbeni visszaszolgáltatás folytatását, a kárpótlási kérelmek újbóli ellenőrzését az esetleges csalók kiszűrése érdekében, valamint a kárpótlások kifizetésének beütemezését egy hosszabb időszakra. A Mihai Răzvan Ungureanu vezette volt román kormány az év elején úgy akarta módosítani a restitúciót, hogy leállítja az ingatlanok természetbeni visszaszolgáltatását, a kárpótlások kifizetését pedig az ingatlan értékének 15 százalékára korlátozta volna a jelenlegi száz százalék helyett. Ezt a tervezetet végül az akkor még kormányzó Demokrata-Liberális Párt (PDL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem támogatta. A május óta kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) még nem állt elő újabb tervezettel.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.
A reflexek és a koncentráció fejlesztése: Milyen digitális tevékenységek edzik az elménket?
Sokáig úgy gondolták, hogy a képernyőhasználat károsíthatja az agyat.
Köztársasági elnökké választotta a magyar Országgyűlés Baka Andrást
A Fidesz szerint ez a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja.
Kánikulai napoknak nézünk elébe továbbra is
Az előrejelzés szerint a hőség a hét közepéig kitart országszerte.
Felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyi alkalmazottak
A munkakonfliktus jogilag nem ért véget, újból beszüntetik a munkát, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
Elfogadta a képviselőház a középítkezések könnyítéséről szóló törvénytervezetet
Az engedélyezés is egyszerűbb és gyorsabb lesz az ígéret szerint.