Ortodox húsvétkor csak a misén résztvevőkre érvényes a kijárási tilalom feloldása

A május elsejéről másodikára virradó éjszaka kizárólag az ortodox húsvéti templomi szertartáson való részvétel indokolhatja a házon kívüli tartózkodást – hívta fel a figyelmet pénteken Lucian Bode belügyminiszter.

„Meggyőződésem, hogy a feltámadási misék több millió résztvevője kiegyensúlyozottságról, polgári öntudatról tesz majd tanúbizonyságot. Az emberek megértik, hogy még mindig válságos a helyzet, és mindannyiunk felelős viselkedése döntő módon hozzájárul a járvány felszámolásához” – fejtette ki Bode egy kolozsvári sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta, a május elsejéről másodikára virradó éjszaka csak azok tartózkodhatnak az utcán, akik a feltámadási szertatáson vesznek részt, a többieket felkérte, hogy maradjanak otthon, annál is inkább, mert nem is lesz mit csinálniuk éjszaka házon kívül.

Emlékeztetett, hogy az április 8-án elfogadott kormányhatározat értelmében feloldják a koronavírus-járvány megfékezése miatt bevezetett, 22 és reggel 5 óra közötti kijárási tilalmat azok esetében, akik részt akarnak venni az ortodox húsvéti szertartáson.

„Az üzletek 22 óráig nyitva tarthatnak aznap, és nagypénteken is. A jelzett időszakban megnyithatnak a tengerparti és a hegyvidéki üdülőtelepek is, természetesen az óvintézkedések betartásával, és a szálláshelyek kapacitásuk 70 százalékával működhetnek” – mondta.

Lucian Bode becslése szerint a vallási szertartásokon nagyszámú hívő fog részt venni. Hangsúlyozta, a rendfenntartó erők szerepe az lesz, hogy biztosítsák, az emberek betartják az egészségügyi óvintézkedéseket, illetve hogy meghozzák a legmegfelelőbb intézkedéseket a rendbontások megelőzése érdekében.

Nyomatékosította, a helyi hatóságoknak és az egyház képviselőinek is tökéletesen együtt kell működniük a belügyminisztériumi struktúrákkal, a rendfenntartó erőkkel, hogy az ünneplő emberek biztonságban és védve érezzék magukat.

Agerpres

A rovatból ajánljuk: