Nagy rohamra kell számítani a határátkelőhelyeken

Sok türelemre lesz szükség | Archív felvétel | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Sok türelemre lesz szükség | Archív felvétel | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralni induló turisták miatt június második felétől erős forgalom várható a Csongrád-Csanád vármegye és Arad megye közötti határátkelőhelyeken – közölte a vármegyei rendőr-főkapitányság határrendészeti osztályának vezetője kedden Röszkén.

Terbe Roland elmondta, június második felétől július végéig Magyarországról kilépő irányba alakulhatnak ki torlódások, augusztus elejétől egészen szeptember végéig a belépő oldalon várható intenzívebb forgalom. A legkritikusabb időszaknak július utolsó és augusztus első két hete számít, amikor mindkét irányban lehetnek sorok – közölte az őrnagy.

Az utazóknak azt tanácsolta, amennyiben tudják, utazásukat időzítsék hétfő és csütörtök közé, és használják a kisebb határátkelőhelyeket. Akik Romániába szeretnének utazni, vagy onnan Magyarország felé, a legforgalmasabb csanádpalotai autópálya-határátkelőhely helyett használhatják a 24 órás nyitvatartással működő gyulavarsándi, tornyai vagy nagylaki közúti határátkelőhelyet.

Kiss Attila, a NAV Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága határrendészeti igazgatóhelyettese elmondta, az utasforgalomban leggyakrabban a megengedett mennyiséget meghaladó jövedéki termék behozatala jelent problémát. Az unión kívülről a 17. életévüket betöltők közúton 40 szál cigarettát, 50 gramm dohányt vagy 15 milliliter töltőfolyadékot, illetve 4 liter bort, 16 liter sört és egy liter 22 százaléknál erősebb tömény szeszes italt vagy 2 liter ennél gyengébb likőrt hozhatnak. Az igazgatóhelyettes felhívta a figyelmet arra, hogy engedélyhez kötött a vadon élő növények és állatok védelméről szóló CITES-egyezmény alá tartozó fajok, illetve a belőlük készített termékek behozatala. A házi kedvencek – kutya, macska, vadászgörény – unión belüli szállításához állatútlevelet kell kiváltani a területileg illetékes hatósági állatorvosnál, az állatnak pedig rendelkeznie kell az azonosításához szükséges chippel. Az unión kívülre utazóknak pedig a 10 ezer euró feletti készpénzt is be kell jelenteniük.

Borcsik Zoltán, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályának vezetője közölte, 2019 végétől tilos utasforgalomban az unió területére harmadik országból növényt vagy növényi terméket behozni. Az előírás alól a magyar Agrárminisztérium részleges felmentést adott, így öt kilogrammig – vagy egy darabig – behozható saját fogyasztásra szánt friss gyümölcs és zöldség, tilos azonban a növények, illetve növényi szaporítóanyagok magánimportja, nem lehet behozni ültetésre szánt növényeket, így például burgonyát vagy fejtett babot sem. Szintén tilos harmadik országból a növényvédő szerek, termelést növelő szerek behozatala. Ezek behozatala esetén a bírság mellett a megsemmisítés költsége is az utast terheli.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Országszerte többen meghaltak az ötödik napja tartó rendkívüli hőség miatt
A legfiatalabb áldozat 32, a legidősebb 74 éves volt.
Hét különböző ösztöndíjban részesülhetnek ősztől az általános és középiskolások
A legalacsonyabb összegű támogatás 300, a legmagasabb 3700 lej havonta.
Vörös riasztást adtak ki a hétvégére a kánikula miatt
A hőmérsékleti csúcsértékek 37 és 41 Celsius-fok között alakulnak.