Mi lelte Iohannist? A magyaroknak üzent március 15-én

Elnöki mandátumai alatt először üzent a magyaroknak Klaus Iohannis államfő a március 15-i magyar nemzeti ünnep alkalmából.

„Önöknek, magyar etnikumú román állampolgároknak a mai nap alkalmat nyújt megerősíteni nagyra becsült értékeiket, amelyek egy néppé egyesítik önöket, valamint arra, hogy büszkén mutassák fel a világ előtt azt az identitást, amely felszentelt helyet biztosít önöknek a történelemben és az egyetemes kultúrában” – olvasható Iohannis üzenetében.

Az államfő megemlítette a romániai magyar kisebbség és politikusainak jelentős hozzájárulását az ország európai integrációjában, a demokratikus értékek visszaszerzésében, valamint abban, hogy társadalmunk az emberi jogok tiszteletére és a kisebbségek védelmére épüljön.

Iohannis azt írta: a koronavírus-járvány elleni szolidáris küzdelem bizonyíték arra, hogy a románok és magyarok képesek közösen gyümölcsözővé tenni nagyszerű emberi tulajdonságaikat.

„A nemzetek közötti harmónia kialakítása révén erős és virágzó társadalmat fogunk tudni kialakítani, amelyben a romániai magyar kisebbségnek megvan a helye és figyelemreméltó hozzájárulása” – üzente az államfő.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

Tájékoztató a magyar országgyűlési képviselők választásáról a ROMÁNIÁBAN élő magyar állampolgárok részére
A szavazási levélcsomag átvehető személyesen a választópolgár által a regisztrációs kérelemben megjelölt helyszínen és módon.
Iráni fenyegetés Romániának – reagált a külügyminisztérium
Teheráni a katonai agresszióban való részvételnek minősíti a román légitámaszpontok amerikai igénybevételét.
Szeszélyesen alakul a tavaszi időjárás március hátralévő részében
Ingadozó hőmérsékletre számíthatunk a következő két hétben. Szerdától sokfelé várható csapadék.
Bolojan: nem tudjuk megállítani az üzemanyagok árának növekedését
Pénteken már a 9 lejt „súrolta alulról” a normál benzin és gázolaj literenkénti ára.