Már egy oltással is be lehet utazni Magyarországra Romániából

Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Facebookon tisztázta a Magyarországra való, a román és a román-magyar kettős állampolgárokra vonatkozó beutazás feltételeit.

Mint arról beszámoltunk, Szijjártó Péter magyar külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán jelentette be, hogy válaszul a román hatóságok intézkedésére – ami szerint Magyarországról korlátozások nélkül be lehet utazni Romániába –, a magyar fél is enyhített a koronavírus-járvány miatt elrendelt határátlépési szigorításokon.

A kolozsvári főkonzulátus tájékoztatása szerint Romániából Magyarországra karantén nélkül tud utazni, aki megkapta már legalább az első oltást Romániában, és rendelkezik az ezt igazoló dokumentummal, akár magyar állampolgár, akár magyar-román kettős állampolgár, akár kizárólag román állampolgár! Ezt nevezik védettségi igazolásnak – tették hozzá, megjegyezve, hogy az igazolás lehet angol és/vagy román nyelvű papír, amit az oltás után adnak Romániában.

A további idevágó rendelkezések az alábbiak:

  • szintén karantén nélkül tud Magyarországra utazni, aki PCR-teszt eredménnyel igazolja, hogy az elmúlt 6 hónapban átesett a fertőzésen;
  • 18 év alatti gyermekek, ha a szülő az előző két pont valamelyikébe beleesik, szintén karantén nélkül utazhat Romániából Magyarországra, akár magyar személyi igazolvánnyal, akár magyar útlevéllel, akár román úti okmányokkal.
  • negatív PCR-teszttel, gyorsteszttel és antigén teszttel továbbra sem lehet karantén nélkül Magyarországra utazni senkinek sem!
  • a korlátozott határsávban történő belépés lehetősége továbbra is mindenki számára lehetséges, azaz Romániából Magyarország területére 30 kilométeres távolságig, maximum 24 órára bárki beléphet.
  • aki Magyarországról Romániába utazik, annak nem kell sem PCR tesztet, sem antigén tesztet csináltatnia, sem beoltottnak lenni, hanem mindenképpen karantén nélkül tud Romániába utazni.

Aki Magyarországon kapta az oltást az továbbra is a védettségi igazolvánnyal (plasztikkártya) tud Magyarországra beutazni.

ROMÁNIÁBÓL MAGYARORSZÁGRA KARANTÉN NÉLKÜL TUD UTAZNI, AKI MEGKAPTA MÁR LEGALÁBB AZ ELSŐ OLTÁST ROMÁNIÁBAN, ÉS...

Közzétette: Magyarország Főkonzulátusa Kolozsvár – 2021. május 22., szombat

FONTOS! Magyarország területén kizárólag védettségi igazolvánnyal (plasztikkártya) lehet számos szolgáltatást igénybe venni, mint például strandfürdő, fizetős szálláshelyfoglalás, éttermek belső tere, színház, mozi, állatkert, múzeum, sportrendezvény stb. Védettségi igazolványt (kizárólag magyar állampolgársággal is rendelkezők) személyesen a magyarországi kormányablakokban, vagy az elektronikus Ügyfélkapun keresztül tudják igényelni. Az ügyintézés menete 15 nap.

az Ügyfélkapu létesítésének menete: amennyiben rendelkezik érvényes elektronikus személyi igazolvánnyal (E-szig) és a hozzá tartozó aktív PIN-kóddal, akkor egyénileg is kezdeményezheti az ügyfélkapu létesítését. Amennyiben ehhez segítségre van szükség, a Kolozsvári Főkonzulátuson segítenek; aki nem rendelkezik érvényes E-Sziggel és a hozzá tartozó aktív PIN-kóddal, Ügyfélkapu-hozzáférés igénylésére a Kolozsvári Főkonzulátuson is van lehetősége munkaidőben. Az ügyintézés ingyenes és nem szükséges előzetesen telefonon bejelentkezni. Ügyfélkapu létesítéséhez szükség van működő e-mail címre, telefonszámra, lakcímkártyára és egy fényképes igazolványra.

A védettségi igazolvány (plasztikkártya) igénylése díjmentes, a kérelemhez csatolni kell a Romániában kiállított hivatalos oltási igazolást, mely tartalmazza a koronavírus elleni oltóanyag típusát, oltás időpontját és helyét. Bővebb tájékoztatás és segítségnyújtás a következő telefonszámon: 0264/403–935.

A rovatból ajánljuk:

Várják az MCC új évfolyamára a diákokat
Erdély-szerte jelentkezhetnek a negyedikes diákok az MCC Fiatal Tehetség Programjába.
Szerdától jelentős lehűlés és csapadék is várható
A héten 15 fok alatt marad a hőmérséklet.
Kezdődik az iskolai beiratkozás első szakasza
A nemzetiségi iskolák/tagozatok esetében nincsenek iskolakörzetek.
A parlament kitiltotta a játéktermeket a 15 ezer lakosúnál kisebb településekről
A következő időszakban további szigorításokat terveznek.
Megjelentek a Szülőföldön magyarul program idei pályázati felhívásai
A kérelmeket kizárólag elektronikusan lehet benyújtani.