Május 15-től vészhelyzet váltja fel a szükségállapotot

Május 15-től vészhelyzet váltja fel a koronavírus-járvány miatt elrendelt szükségállapotot Romániában – jelentette be Klaus Johannis államfő hétfő kora délután.

„A szükségállapotot nem hosszabbítjuk meg, de a járványhelyzet kordában tartása érdekében bevezetjük a vészhelyzetet" – idézte az elnök Facebookon élőben közvetített beszédét a Maszol. Hozzátette: május 14., csütörtök lesz a szükségállapot utolsó napja, ezt követően megszűnnek a kijárási korlátozások, az embereknek nem kell lakhelyelhagyási nyilatkozatot kitölteniük az otthonaik elhagyásakor. Iohannis hangsúlyozta, hogy „a járványveszély nem múlt el", éppen ezért egy sor óvintézkedés május 15. után is érvényben marad.

A kijárási tilalom teljes eltörlése csak a lakóhely szerinti településre vonatkozik, a helyközi közlekedést korlátozni fogják, és arra kérik az embereket, hogy csak indokolt esetben hagyják el településüket: munkaügyben, orvosi ellátás igénybevétele miatt, vagy szabadidős sportolás, például kerékpározás céljából. A karantén alá vont falvak, városok elhagyása továbbra is tilos lesz – emelte ki az államfő.

Május 15-től megnyithatnak a szépségszalonok, a fodrászatok, a fogorvosi rendelők és a múzeumok, a többi intézmény és szolgáltatóegység megnyitását két hét elteltével, a járványhelyzet alakulásának függvényében döntik el. A szükségállapot megszűnése után kötelező lesz a szájmaszk viselése nyilvános helyeken, közösségi tereken, az üzletekben és a tömegközlekedési járműveken, emellett több más előírást is bevezetnek, illetve be kell tartani, mert Iohannis szerint „a járvány nem múlt még el, és továbbra is felelősségteljesen kell viselkednünk".

Az óvintézkedések között az államfő említette, hogy engedélyezik a szabadidős sportokat (például kocogást, kerékpározást), de csak egyénileg, illetve háromnál több személy nem gyülekezhet, vagy sportolhat együtt, hacsak nem egy háztartásban élnek. Ebből adódik, hogy a szabadidős sporttelepek zárva tartanak egyelőre. A hivatásos sportolók – beleértve a csapatsportágakat – megkezdhetik az edzéseket, de csak egyénileg. A bajnokságok újraindításáról később döntenek.

A rovatból ajánljuk:

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Az egészségügyi kormányzat már tavaly nyáron hadat üzent a betegszabadsággal történő visszaéléseknek, ellenőrzéseket és büntetéseket helyezett kilátásba, mert gyanúsan sokan betegszenek meg Romániában a hosszú hétvégék előtti, vagy utáni napokon, a karácsonyi ünnepek és szilveszter között, illetve más hivatalos munkaszüneti napok környékén.
Nem csak „egyszer volt fiatal” – Elhunyt Fenyő Miklós
A magyar rock and roll korszakos személyisége távozott életének 79. évében.
Mezei nyulakat telepítettek át Arad megyéből Maros megyébe [VIDEO]
Hosszú távon az ökoszisztéma stabilitását szolgálja a populáció-szabályozás.
Sok helyen szeles, csapadékos időre lehet számítani keddig
Hétfő reggeltől kedd reggelig jelentős mennyiségű eső várható.
Nemzet Gazdásza-címmel tüntették ki Balla Géza borászt
A címet a magyar nemzet erkölcsileg feddhetetlen szakembere kaphatja, aki maradandót alkotott.