Magyarellenes tevékenységek a Magyarországgal szomszédos országokban

Lázár János szerint a román igazságszolgáltatásban tapasztalható magyarellenes fellépések a magyar történelmi egyházak mozgásterének, anyagi helyzetének a destabilizálására törekednek.

A Magyarországgal szomszédos országok közül jó néhányban tapasztalhatók kifejezetten magyarellenes fellépések, az Információs Hivatalnak (IH) ezek ellen is küzdenie kell – mondta Lázár János, a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt kedden, az éves meghallgatásán. Az IH felügyeletét ellátó miniszter elmondta: a magyar hírszerzésnek és közigazgatásnak napi kihívás, hogy a kárpátaljai magyaroknak hátteret nyújtson, támogatást adjon, mert ezt a munkát Ukrajna gátolja, ami „diplomácia koccanásokhoz” vezet.

Romániában koncepcionális büntetőügyek indultak magyarok ellen, a kormányzat kifejezetten magyarellenes akciókat hajt végre „az igazságszolgáltatás és a transzparencia jelszavával és álszavával” – fogalmazott. Az igazságszolgáltatásban tapasztalható magyarellenes fellépés során a magyar történelmi egyházak mozgásterének, anyagi helyzetének a destabilizálására törekednek, ami sérti a szabad vallásgyakorlás jogát is – tette hozzá. Megjegyezte: jelen pillanatban nem tudják megítélni, ezeknek az akcióknak van-e közük az Egyesült Államok és a román kormány közötti szoros együttműködéshez.

A miniszter példátlannak nevezte a horvát kormány akcióját a Mol–INA-üggyel kapcsolatban, amelynek az egész magyar gazdasági elit diszkreditálása, a Mol teljes vezérkarának büntetőeljárásokba bevonása a célja. Hozzátette: Horvátországban vannak olyan pártok, politikai erők, amelyek magyarellenes jelszavakkal kampányolnak. A miniszter szerint „szándékos és tudatos bojkott” áll a hátterében annak, hogy nem készült el a román és a horvát gázvezeték Magyarország irányába.

Lázár János hangsúlyozta: Magyarország nem mondhat le a Kárpát-medencei magyarok érdekeinek folyamatos védelméről, és ebben nagy szerepe van az Információs Hivatalnak. 

Hozzátette, hogy az IH feltérképezte azokat az érdekcsoportokat, amelyek megpróbálták Magyarországot lejáratni.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Marad a hatósági gázár, a lakosság mellett az ipari fogyasztókat is támogatják
A kormány március 31-ig fenntartja az árszabályozást.
Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.