Madárinfluenza a szomszédban

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki egy Békés megyei baromfitelepen a magyar Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) állategészségügyi diagnosztikai igazgatósága.

A kacsatenyészet egyedeiben kimutatott H5N8 szerotípus kapcsán eddig még nem tapasztalták, hogy emberre is átterjedt volna.

Az állategészségügyi hatóság a közlemény szerint a kacsaállományban tapasztalt elhullás emelkedése, valamint a megfigyelt klinikai tünetek alapján értesült a gyanúról. A laboratóriumi vizsgálatok megerősítették a madárinfluenza jelenlétét. Az Európa számos országában (például Nagy-Britanniában, Hollandiában, Bulgáriában) jelenlévő betegség H5N8 szerotípusa Németországban jelent meg először tavaly novemberben. Azt, hogy a fertőzés emberre is átterjedt volna, eddig még nem tapasztalták.

A járványügyi előírásoknak megfelelően a betegség terjedésének megakadályozása érdekében, állami kártalanítás mellett leölik a füzesgyarmati gazdaság teljes állományát. Emellett a szakemberek a gazdaság körüli 3 kilométer sugarú védőkörzetben valamennyi baromfitartó gazdaságot felkeresnek, szükség esetén mintát vesznek. A védőkörzetben és a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetben a fertőzés terjedésének megakadályozás érdekében szállítási korlátozások lépnek érvénybe.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Marad a hatósági gázár, a lakosság mellett az ipari fogyasztókat is támogatják
A kormány március 31-ig fenntartja az árszabályozást.
Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.