Literenként 50 banival kompenzálja az üzemanyagok árát a kormány

Literenként ötven banival kompenzálják az üzemanyag fogyasztói árának emelkedését – jelentette be csütörtökön Nicolae Ciucă a miniszterelnök.

A kormányülés után adott nyilatkozatában Ciucă elmondta: a szakértőkkel folytatott egyeztetést követően fix összegű, 50 banis árkompenzáció bevezetéséről született döntés, hogy a polgárok és a cégek kevesebbet fizessenek az üzemanyagért.

Mint fogalmazott, más országok – például Spanyolország és Franciaország – is hasonló intézkedést fogadtak el. Az intézkedés finanszírozását fele-fele arányban biztosítja az állam és az olajtársaságok – tette hozzá Ciucă.

Az árkompenzációs mechanizmust a tervek szerint július elsejétől három hónapig alkalmazzák. „A kompenzációt a töltőállomásoknak fel kell tüntetnük a nyugtákon. A kompenzációs csomag értéke erre az időszakra kétmilliárd lej lesz, amelynek fele az állami költségvetésből származik” – magyarázta a kormányfő.

Megemlítette továbbá a készülőfélben levő rendeletet, amely a spekulatív drágítások visszaszorítását célozza, és mint ilyen, „biztosítja a fogyasztók magasfokú védelmét az indokolatlan áremelésekkel szemben”.

Nem vonnak el pénzt a beruházásoktól

A miniszterelnök szerint az üzemanyagár-kompenzációhoz szükséges forrásokat nem a beruházásoktól vonják el, a kormány eltökélt szándéka, hogy a GDP hét százalékának megfelelő összeget, mintegy 88 milliárd lejt fordítson beruházásokra és gyorsítsa a helyreállítási alapban, illetve a többéves uniós költségvetésben rendelkezésére bocsátott európai források lehívását.

Elhatárolódik a PSD

Alig néhány perccel a liberális kormányfő bejelentése után a nagykoalícióban részt vevő Szociáldemokrata Párt (PSD) Facebook-bejegyzésben határolódott el az intézkedéstől. A közleményben rámutatnak: a PSD az utóbbi napokban több megoldást is javasolt, amellyel jelentős mértékben lehetne csökkenteni az üzemanyagok fogyasztói árát, csütörtökön azonban Nicolae Ciucă az állam és az olajipari vállalatok által közösen finanszírozott, 50 banis egyéges árkompenzációról határozott. A PSD „tiszteletben tartja a kormányfő döntését”, de továbbra is úgy véli, hogy az általa javasolt árkorlátozás vagy a haszonkulcs korlátozása eredményesebb megoldás lett volna. A PSD szerint ugyanis más országok tapasztalata azt mutatta, hogy az árkompenzáció csak néhány hétig segített, aztán az üzemanyag ára már meghaladta azt a szintet, amelyen a kompenzáció bevezetésekor volt.

A versenytanács által működtetett árfigyelő honlap szerint csütörtökön Bukarestben a legolcsóbb gázolaj 9,16 lej, a legolcsóbb benzin pedig 8,56 lej volt literenként. Amennyiben nem lesz több áremelés, akkor az árkompenzáció nyomán július elsejétől várhatóan literenként 8,66 lejért lehet majd gázolajat, illetve 8,06 lejért benzint tankolni a romániai benzinkutaknál.

Agerpres / MTI

A rovatból ajánljuk:

Nem lesznek többé publikusak a tisztségviselők vagyonnyilatkozatai
Civil szervezetek és Nicușor Dan államfő szerint is ez a demokrácia alapelvével ütközik.
A rendőrség drogtesztjeinek csaknem fele hamis pozitív eredményt adott
Egy civil szervezet szerint ez hatósági visszaélésnek minősül és jogosan kelt ellenérzéseket a társadalomban.
Letette a hivatali esküt Nicușor Dan, Románia új elnöke
Az államfő azt ígérte: figyelni fog a társadalom hangjára és partnere lesz a társadalomnak.
Hűvösen ér véget a május
Ezen a héten még a szokásosnál hidegebb lesz és naponta esik, június másodikától viszont felmelegedés kezdődik.
Viharos időjárás lesz hétfő estig országszerte
Heves széllökésektől és villámlásoktól kísért felhőszakadások várhatók, helyenként jégeső is lehetséges.