Lemondtak a román–magyar határ lezárásáról

A jelenlegi migrációs helyzet nem indokolja, hogy Magyarország meghosszabbítsa déli határzárát a Romániával közös zöldhatára felé – jelentette ki Bakondi György, a magyar miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója vasárnap.

Hangsúlyozta, a már megépített határzár fontosságát mutatja, hogy annak hiányában már több mint egymillióan haladtak volna át az országon, és ez hatalmas biztonsági kockázatot jelentene. Emellett az ország déli szakaszán épített kerítés mellett szól az is, hogy a migrációs nyomás nem csökken, ugyanis becslések szerint egyedül a szubszaharai térségben 30-35 millió ember indulhat el Európa felé egy a jobb élet reményében – fejtette ki Bakondi György, aki cáfolta a német sajtó azon állítását, amely szerint a röszkei tranzitzóna menekülttáborra hasonlítana.

A főtanácsadó szerint Magyarország migrációs politikáját elsősorban a baloldali és liberális média, valamint a mögöttük álló, Soros György üzletemberhez hasonló emberek támadják, akik évente több mint egymillió bevándorlót szeretnének betelepíteni a kontinensre.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Marad a hatósági gázár, a lakosság mellett az ipari fogyasztókat is támogatják
A kormány március 31-ig fenntartja az árszabályozást.
Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.