Lakhelyelhagyási nyilatkozatok 20, illetve 22 óra utánra

Összesen négy típusú nyilatkozat modelljét jelentették meg a kormány koronavírussal kapcsolatos tájékoztató portálján: külön-külön munkáltatói, illetve saját felelősségre kitöltött lakhelyelhagyási nyilatkozat kell abban az esetben, ha a 22 és 5 óra között, illetve – a 4 ezreléknél magasabb fertőzöttségi arányú településeken hétvégén – 20 és hajnali 5 óra között tartózkodunk az utcán.

Cikkünk alján letölthetők a formanyomtatványok.

Mint köztudott, a kormány csütörtök este határozatot fogadott el a járvány terjedése elleni korlátozások szigorításáról. Ennek értelmében, a határozatnak a Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől számítva, azokon a településeken, ahol az elmúlt 14 napban a fertőzöttségi mutató meghaladja a 4 ezreléket, pénteken, szombaton és vasárnap 22 óra helyett már 20 órakor hatályba lép a reggel 5-ig tartó kijárási tilalom, az üzletek pedig 18 órakor bezárnak. (Ha 3,5 ezrelék alá csökken a ráta, az új korlátozásokat feloldják, és az országos szintű szabályok maradnak érvényben.)

A 7,5 ezreléknél nagyobb fertőzöttségi mutatójú településeken hétköznap is érvényesek lesznek a fenti szigorítások (kijárási tilalom 20 és 5 óra között, 18 órai boltzár). Ha 7 ezrelék alá csökken a ráta, ezt a korlátozást feloldják.

A 4 ezreléknél magasabb fertőzöttségi rátájú településeken az edző- és a fitnesztermek bezárnak.

Az április 3-ról 4-re, illetve a május 1-sejéről 2-ra virradó éjjel hajnali 2-i lehet kint tartózkodni, hogy a katolikus és protestáns, illetve a görögkeleti hívek részt vehessenek a húsvéti éjféli miséken. Ugyanakkor ezen a hétvégén, március 27-én és 28-án, az izraelita pészah alkalmából a hívek 18 és 22 óra között is kint tartózkodhatnak, hogy részt vegyenek az ünnepen.

A rovatból ajánljuk:

Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.