Közel 30 ezer személyt honosított az Eurotrans

Az Eurotrans Alapítvány tavaly szeptembertől kezdődően közel 30 ezer erdélyi magyar embernek segített a kettős állampolgárság megszerzésében – áll a szervezet közleményében. Az RMDSZ által létrehozott alapítvány a továbbiakban is folytatja az ingyenes honosítási kampányát Románia 17 megyéjében. Az alapítvány által biztosított szolgáltatások teljes mértékben ingyenesek, beleértve a fényképkészítést és a fordítási költségeket is.

Az Eurotrans munkatársai hetente látogatnak el vidéki településekre és nyújtanak segítséget a szükséges dokumentumok összeállításában.

Az alapítvány tavaly februárban írt alá megállapodást a magyar Miniszterelnökség, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviselőivel Budapesten. Az erdélyi magyarok kedvezményes honosításában korábban a magyar kormány partnere kizárólag az RMDSZ ellenzékének számító Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) volt, amely a demokráciaközpontoknak elnevezett irodahálózatán keresztül nyújtott segítséget a magyar állampolgárságot igénylő erdélyi magyaroknak a szükséges dokumentáció összeállításában – emlékeztet az MTI.

Tekintse meg az Eurotrans Alapítvány reklámfilmjét, amellyel azt sugallják, hogy náluk a honosítás gyerekjáték.

 

A rovatból ajánljuk:

Marad a hatósági gázár, a lakosság mellett az ipari fogyasztókat is támogatják
A kormány március 31-ig fenntartja az árszabályozást.
Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.