Kötelező lesz a gyerekülés használata

Február 15-től lépnek életbe a közúti közlekedés új szabályai, amelyek szerint már csak gyerekülésben lehet szállítani a 135 centiméternél alacsonyabb gyermekeket – figyelmeztetett a Romániai Országos Rendőr-felügyelőség (IGPR).

Az új szabályozás szerint a 135 centiméternél magasabb gyermekeket a gépkocsi biztonsági övével is be lehet kötni, úgy, hogy az öv ne haladjon el a gyermek nyaka vagy arca előtt.

A szabályozás alól kivételt képeznek a tömegközlekedési eszközökön utazók, és azok a gyermekek, akik egészségügyi okokból nem viselhetnek biztonsági övet, és ezt orvosi papírokkal tudják igazolni. A gyerekülést a gépkocsi hátsó ülésére kell bekötni. Az új rendelkezés ugyanakkor nem tiltja a gyerekülés első ülésen való elhelyezését sem, ha azt a menetiránynak háttal rögzítik, és kikapcsolják a légzsákot.

A szabályt megsértő autóvezetők 390 és 487 lej közötti bírságra és három büntetőpontra számíthatnak.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Marad a hatósági gázár, a lakosság mellett az ipari fogyasztókat is támogatják
A kormány március 31-ig fenntartja az árszabályozást.
Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.