Könnyít a beutazáson Kanada

Könnyebben utazhatnak 2016-tól Kanadába a román állampolgárok – jelentette be szerdán Victor Ponta miniszterelnök.

A kormányfő közölte, hogy Románia bekerül a jövő évtől a kanadai utasnyilvántartási rendszerbe, s ez lehetővé teszi, hogy azoknak a román állampolgároknak, akiknek az elmúlt tíz évben volt már kanadai vízumuk, többet nem kell kérniük ilyen okmányt. A román állampolgárok jelenleg csak vízummal utazhatnak be az észak-amerikai államba.

Ponta köszönetét fejezte ki Stephen Harper kanadai miniszterelnöknek, aki levélben értesítette román kollégáját a román állampolgárok kanadai beutazásának megkönnyítéséről. Ponta hangsúlyozta, hogy ezzel lépéssel a vízumkötelezettség még nem szűnik meg, de fontosnak nevezte a könnyítést.  Reményét fejezte ki, hogy Bukarestnek sikerül az Egyesült Államok esetében is hasonló előrelépést elérnie. Románia évek óta szorgalmazza felvételét az amerikai vízummentességi programba.

A kanadai miniszterelnök levele szerint – amit Ponta egy közösségi portálon is megosztott – a kanadai utasnyilvántartási rendszerbe azok is bekerülnek, akik már kaptak ideiglenes amerikai vízumot, így a könnyítés rájuk is érvényes. A Mediafax hírügynökség szerint azok a román állampolgárok, akik Kanadába szeretnének utazni, és nevük már szerepel az utasnyilvántartási rendszerben, kitöltenek egy elektronikus formanyomtatványt, és elektronikus utazási engedélyt igényelnek, amit percek alatt megkaphatnak, amennyiben eleget tesznek a beutazási feltételeknek.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Nem kedvez az időjárás a majálisnak
Országszerte lehűl az idő a következő napokban, csapadék és szél is várható.
Bolojan nem mond le tisztségéről, sőt a PNL nem kér PSD-vel kötött koalícióból
Szerinte a PSD nem vállalja a felelősséget a népszerűtlen intézkedésekért.
Magyar Péter: a Tisza-kormány minden magyart képviselni fog
A pártelnök szerint történelmi felhatalmazást kaptak.
Közel százszázalékos feldolgozottságnál biztos a Tisza Párt kétharmados többsége
A Fidesz-KDNP jelöltjei 55 mandátumot szereztek, s bejutott még az országgyűlésbe a Mi Hazánk is.