Kisebbségi és közéleti kérdésekről tárgyalt Klaus Iohannisszal Kelemen Hunor

Ma délben Bukarestben tárgyalt Klaus Iohannis államelnökkel a Kelemen Hunor szövetségi elnök által vezetett RMDSZ-delegáció – közölte az RMDSZ Tájékoztató.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség küldöttsége három konkrét témáról tárgyalt az államfővel, illetve megerősítette: egyetért a védelmi kiadások növelésével úgy, ahogyan azt az elnök javasolta, ezért az RMDSZ támogatja és aláírja Klaus Iohannis erre vonatkozó tervezetét.

„Romániának társadalmi stabilitásra, kiszámíthatóságra van szüksége. Meggyőződésünk, hogy az ország és minden állampolgár javát szolgálná, ha sikerülne politikai egyezséget kötni a többség és kisebbség között” – hangsúlyozta a konzultáció után Kelemen Hunor. Elmondta: az RMDSZ által javasolt megállapodásban elsősorban azt rögzítenék, hogy a nacionalista kártyát többé ne lehessen kijátszani a választási kampányokban, és a napi politikai vitákban. Emellett a paktum előírná, hogy a már megszerzett kisebbségi jogok nem csorbíthatók, és a nemzeti közösségek identitásának megőrzését szavatoló további garanciák megteremtése a parlamenti politikai erők és a kisebbségek képviselői közötti párbeszéd révén történnek.

Az RMDSZ elnöke az államfővel való megbeszélésen javasolta a tanügyi költségvetés növelését: álláspontja szerint a bruttó nemzeti össztermék 6 százalékát kellene a tanügy finanszírozására fordítani annak érdekében, hogy növeljék a versenyképességet. Szintén javasolta az RMDSZ az egészségügyi rendszer költségvetésének növelését.

A rovatból ajánljuk:

Marad a hatósági gázár, a lakosság mellett az ipari fogyasztókat is támogatják
A kormány március 31-ig fenntartja az árszabályozást.
Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.