Kihirdette a választási reformcsomag első törvényeit az elnök

Kihirdette a választási reformcsomag első három törvényét – a párttörvényt, a pártfinanszírozási törvényt és az önkormányzati választási törvényt – Klaus Iohannis államfő.

Ezt maga az elnök jelentette be hétfői sajtóértekezletén. Úgy értékelte, a jogszabályok előrelépést jelentenek a politikai képviselet hatékonyságának javítása, a pártok gazdálkodásának átláthatóbbá tétele terén. Iohannis mindazonáltal aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a parlament „késésbe került” a külföldön élő román állampolgárok levélben való szavazásának szabályozásával.

A jobbközép államfő által sürgetett szabályozást a megújuló parlamenti választási törvény tartalmazná, de a Victor Ponta miniszterelnök vezetette szociáldemokrata kormánytöbbségnek nem érdeke, hogy a külföldön dolgozó, hagyományosan a jobboldallal szavazó román vendégmunkások nagy számban adják le voksukat a jövő évi választásokon. A választási törvénycsomag elfogadása azért sürgős, mert jövőre választások lesznek Romániában, és az alkotmánybíróság korábbi döntése értelmében a választási szabályok már nem változhatnak a voksolást megelőző egy évben.

Iohannis két másik jogszabály kihirdetését elutasította. Alkotmányossági óvást emelt a közművek működtetéséről szóló, a polgármesterekre vonatkozó összeférhetetlenségi előírásokat lazító törvénymódosítás esetében, amelyet több nyugati ország bukaresti nagykövete a korrupcióellenes kampány megfékezésére tett kísérletként értelmezett. Az ország nyugati szövetségeseivel összhangban Iohannis szintén a korrupt politikusok ellentámadásaként értékelte a büntetőjog módosítását célzó törvényjavaslatokat. Leszögezte: nem tartja elfogadhatónak, hogy a törvényhozók saját érdekük alapján módosítsák a büntető törvénykönyvet, és arra figyelmeztette a parlamentet, hogy – elfogadása esetén – nem fogja kihirdetni a törvényt. Több kormánypárti szenátor a büntető törvénykönyv és eljárásjog módosítását kezdeményezte, amellyel megnehezítenék a vádlottak előzetes letartóztatásba helyezését.

Az államfő egyszer küldheti vissza megfontolásra a parlamentnek az általa kifogásolt törvénytervezeteket, másfelől a jogszabályok kihirdetése előtt normakontrollt is kérhet az alkotmánybíróságtól, amelynek elbírálása akár hónapokig is eltarthat.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Marad a hatósági gázár, a lakosság mellett az ipari fogyasztókat is támogatják
A kormány március 31-ig fenntartja az árszabályozást.
Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.