Készültség a Fehér-Körösön a gyulavarsándi híd megrongálódása miatt

Harmadfokú készültséget rendeltek el a Fehér-Körösön, mert megrongálódott Arad megyében a gyulavarsándi híd, a gerendái a folyóba hullottak és elindultak Magyarország felé – tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) csütörtökön az MTI-t.

Azt írták, a határszelvénytől mintegy két kilométerre lévő híd állapotáról szerda este kaptak értesítést a Nagyváradi Vízügyi Igazgatóságtól. Mivel a korábbi években volt már példa arra, hogy ilyen alkalommal a sodródó gerendák és az azokból kiálló vasak megrongálták a gyulai duzzasztóművet, azonnal intézkedtek.

A duzzasztómű tömlőjéből kiengedték a vizet, megnyitották az úgynevezett fenékleürítőt, és megszüntették a duzzasztást. A gyulai tápzsilipet lezárták. A gyulai duzzasztóhoz és a gyulavári híd alá fénytornyokat telepítettek az éjszaka. Jelenleg a partról és a vízről is figyelik az esetlegesen érkező híddarabokat, és kiterelik azokat a Fehér-Körös partjára. Ha szükséges, akkor a gyulavári híd alá terelőművet telepítenek, hogy megfogja a híd darabjait.

Az intézkedések idejére pontszerű harmadfokú készültséget rendeltek el a Fehér-Körös határszelvény által érintett őrjárásaira, emellett állandó, 24 órás ügyeletet és figyelőszolgálatot szerveztek – áll a közleményben.

A gyulavarsándi híd hírhedten rossz állapotú, korábban a helyiek online petíciót is indítottak, hogy a nagypéli (Pilu) önkormányzat a közakaratnak engedve felújíttassa a létesítményt, de eddig nem lett eredménye a követelésnek.

A rovatból ajánljuk:

Tájékoztató a magyar országgyűlési képviselők választásáról a ROMÁNIÁBAN élő magyar állampolgárok részére
A szavazási levélcsomag átvehető személyesen a választópolgár által a regisztrációs kérelemben megjelölt helyszínen és módon.
Iráni fenyegetés Romániának – reagált a külügyminisztérium
Teheráni a katonai agresszióban való részvételnek minősíti a román légitámaszpontok amerikai igénybevételét.
Szeszélyesen alakul a tavaszi időjárás március hátralévő részében
Ingadozó hőmérsékletre számíthatunk a következő két hétben. Szerdától sokfelé várható csapadék.
Bolojan: nem tudjuk megállítani az üzemanyagok árának növekedését
Pénteken már a 9 lejt „súrolta alulról” a normál benzin és gázolaj literenkénti ára.