Júniustól nem kötelező a maszk a tengerparton, augusztustól lehetnek fesztiválok

Június elsejétől nem lesz kötelező a védőmaszk viselése a tengerparton, de a napozóágyak között távolságot kell tartani – jelentette ki csütörtökön a miniszterelnök, miután találkozott Konstancán a vendéglátósok szövetségének (HoReCa) képviselőivel.

Florin Cîţu azt mondta: szövetség képviselő egyetértettek a fenti megoldással, és örömét fejezte ki, hogy a HoReCa támogatja az oltási kampányt.

A kormányfő szerint mindenki megértette, hogy június elsejétől nem lehet minden korlátozó intézkedést feloldani. Mint mondta: „igen jó” javaslatokat kapott a szövetség részéről, amiket pénteken a minisztériumközi bizottság elé terjeszt.

Azokban a szállodákban és éttermekben, amelyekben csak beoltott személyek dolgoznak, kihelyezik a „Biztonságos hely, mi beoltattuk magunkat" feliratot.

Annak kapcsán, hogy június elsejétől teljes kapacitással megnyitnák az éttermeket és tengerparti szállodákat a beoltott vendégek előtt, a miniszterelnök rámutatott, ha a javaslatot elfogadja az illetékes tárcaközi bizottság, majd megszabják azt is, hogy miként ellenőrzik a beoltottságot. Mint mondta, a személyi szám alapján ez már most könnyen ellenőrizhető, a pontos módszerről azonban a későbbiekben döntenek.

Az első lazításokra június elsejétől kerül sor, a következő lépésre augusztustól lehet számítani – tette hozzá, megemlítve, hogy idén vélhetően sor kerülhet az olyan nagyobb fesztiválokra, mint például az Untold vagy a Neversea, de inkább augusztus elseje után.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.