Júliustól tovább lazítanak a korlátozásokon

Újabb lazító intézkedések bevezetéséről döntött csütörtöki ülésén a kormány – jelentette be a kabinet ülését követően Florin Cîţu miniszterelnök.

Többek között döntés született arról, hogy mind a zárt térben tartott, mind a szabadtéri sportrendezvények esetében a helyek 50 százalékát foglalhatják el a nézők. Egy másik intézkedés értelmében a szabadtéri előadásokon, koncerteken, fesztiválokon és kulturális rendezvényeken legtöbb 2500-an vehetnek részt. Ez a létszám csak abban az esetben haladható meg, ha valamennyi résztvevő be van oltva koronavírus ellen. Emellett kötelező a védőmaszk viselése, és személyenként 1 négyzetméteres területet kell biztosítani a résztvevőknek.

Az esküvőkön, keresztelőkön és más magánrendezvényeken szabadtéri helyszín esetében 150-en, zárt térben legtöbb 100-an vehetnek részt korlátozások nélkül. Zárt térben 300-ra növelhető a létszám, ha a meghívottak megkapták az oltást, negatív tesztet tudnak felmutatni, vagy igazolják, hogy átestek a betegségen.

Az üzletek hajnali 2 óráig tarthatnak nyitva, ugyanakkor a bárok, klubok, diszkók kapacitásuk 70 százalékával működhetnek, amennyiben minden vendég be van oltva.

Egy másik döntés értelmében a szállodák, panziók és más kereskedelmi szálláshelyek befogadóképességük 100 százalékát kihasználhatják, megszűnnek az ezzel kapcsolatos eddigi korlátozások – mondta a miniszterelnök.

Raed Arafat belügyi államtitkár hozzátette, a különböző képzések, workshopok esetében zárt térben 150, szabadtéren 200 fő a megengedett maximális létszám, a konferenciákon pedig legtöbb 150-en vehetnek részt, ha biztosított a 2 négyzetméteres terület személyenként.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

Tájékoztató a magyar országgyűlési képviselők választásáról a ROMÁNIÁBAN élő magyar állampolgárok részére
A szavazási levélcsomag átvehető személyesen a választópolgár által a regisztrációs kérelemben megjelölt helyszínen és módon.
Iráni fenyegetés Romániának – reagált a külügyminisztérium
Teheráni a katonai agresszióban való részvételnek minősíti a román légitámaszpontok amerikai igénybevételét.
Szeszélyesen alakul a tavaszi időjárás március hátralévő részében
Ingadozó hőmérsékletre számíthatunk a következő két hétben. Szerdától sokfelé várható csapadék.
Bolojan: nem tudjuk megállítani az üzemanyagok árának növekedését
Pénteken már a 9 lejt „súrolta alulról” a normál benzin és gázolaj literenkénti ára.