Július 11-től autópályán utazhatunk Magyarországra

Ennek a szakasznak a megnyitása után a határtól Temesvárig lehet majd pályán eljutni.

Július 11-én, szombaton megnyílik Nagylaknál az első autópálya-határátkelő Magyarország és Románia között – közölte az  Autópályák és Országutak Társasága szóvivője. Ugyanaznap átadják a Pécska–Arad közötti 16 kilométeres sztrádaszakaszt, illetve a magyar M43-as pálya Makó és az országhatár közötti 23 kilométeres szakaszát.

A Mediafax a román Szociáldemokrata Párt (PSD) Arad megyei szervezetétől arról értesült, hogy az avatásra Orbán Viktor magyar és Victor Ponta román miniszterelnököt is várják. A Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelő megnyitása nyomán Arad és Temesvár lesz Románia első két nagyvárosa, amelyet bekapcsolnak az európai gyorsforgalmi úthálózatba.

Az A1-es jelzésű, Erdély déli részén haladó autópálya Pécska–Arad szakaszát 2013-ban kellett volna átadni, de felbontották a szerződést a korrupciós ügybe keveredett korábbi kivitelezővel, és új közbeszerzési eljárást írtak ki a munkálatok befejezésére. Ennek a szakasznak a megnyitása után a határtól Temesvárig lehet majd pályán eljutni, és várhatóan még az idén átadják a forgalomnak azt a hiányzó szakaszt, amely kiegészíti a sztráda Temesvár–Lugos (Lugoj) közötti részét.

A Lugos és Déva közötti, dombvidéken átvezető 100 kilométeres autópálya-szakaszon is folyik már az építkezés: ez leghamarabb a jövő év folyamán készülhet el. A dél-erdélyi sztráda Déva és Nagyszeben közötti 115 kilométeres részén tavaly óta lehet közlekedni.

A román főváros azonban még évekig nem kapcsolódhat be az európai autópálya-hálózatba: a Déli-Kárpátokat az Olt völgyén átszelő, Nagyszeben és Piteşti közötti 115 kilométernyi sztrádának még csak most készül a megvalósíthatósági tanulmánya.

A román kormány szerdai ülésén memorandumban hagyta jóvá az új határátkelő megnyitásához szükséges magyar–román kormányközi egyezmény megkötését.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Marad a hatósági gázár, a lakosság mellett az ipari fogyasztókat is támogatják
A kormány március 31-ig fenntartja az árszabályozást.
Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.