Ismét használható az út Marzsina és Holgya között

A temesvári székhelyű regionális útügyi igazgatóság közleménye szerint július 9-én, pénteken 16 órától megszűnt a forgalomkorlátozás a 68A jelzésű országút (E673-as nemzetközi út) Marzsina (Temes megye) és Holgya (Hunyad megye) közötti szakaszán a 7,5 tonnánál nagyobb gépjárművek számára.

A fent említett országú érintett szakaszát május 10-én kezdték felújítani, illetve újjáépíteni, és a tervek szerint két hónapig tartottak volna a munkálatok. Az útügyi igazgatóság a közleményében hangsúlyozta, hogy a megszabott határidő előtt egy nappal megnyitották a teherforgalom előtt az utat. (A személygépkocsik, autóbuszok és élőállatfuvarozók eddig is használhatták, de csak sávonként felváltva lehetett rajta közlekedni, jelentős sebességkorlátozással.)

A felújítási munkálatok alá vont útszakasz pont az a rész, ami között még nem készült el az autópálya, ezért a gépjárművek – mindkét irányú forgalomban – ezt az utat használják, a nagy terhelés miatt viszont tönkrement a burkolat. A felújítást megelőző utóbbi hónapokban 10-14 ezer között váltakozott az itt áthaladó gépjárművek napi átlaga – közölte a temesvári regionális út- és hídépítő vállalat (DRDP).

A Marzsina községhez tartozó Kossó és Kiskossó között teljes egészében újjáépítették az 1962–1967 között elkészült utat, Kiskossó és Holgya között pedig új aszfaltréteget öntöttek, de mindenütt javításokat végeztek, ahol kátyúk, repedések jelentek meg.

A korlátozás hatálya alá eső teherautósofők két kerülőút között választhattak eddig: Aradtól Marosillyéig a 7-es országutat a Maros-völgyén át, vagy egy hosszabb kerülőt Karánsebes felé. Most már használhatják a dél-erdélyi sztrádát is, csak Marzsina és Holgya között kell megtenni 18-20 kilométert az – immár felújított – országúton.

A rovatból ajánljuk:

Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.