Idén is útra kel a Boldogasszony és a Fekete Madonna zarándokvonat [AUDIÓ]

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén is útra kel a Boldogasszony zarándokvonat Csíksomlyóra és a Fekete Madonna zarándokvonat a lengyelországi Czestochowába és Krakkóba a MÁV-START Zrt. és a Misszió Tours együttműködésében – jelentette be Budai László, a Misszió Tours utazási iroda ügyvezetője csütörtökön Budapesten.

Soltész Miklós, a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón arról beszélt, ezek a zarándokutak alkalmat adnak a lelki feltöltődésre, a közösségépítésre és a külkapcsolatok erősítésére egyaránt. Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete kiemelte: a magyar és a lengyel népet történelmük mellett keresztény hitük köti össze, a czestochowai zarándokút pedig szimbolizálja mind a közös múltat, mind pedig a közös hitet.

A Boldogasszony zarándokvonat május 21-én negyedik alkalommal indul Erdélybe, a csíksomlyói búcsúba. A zarándokok a Budapestről induló vonatra Hatvan, Szolnok és Püspökladány állomásokon is felszállhatnak, illetve hazafelé jövet leszállhatnak Nagykárolyban és Debrecenben is. Erdélyben a vonat Nagyváradon, Kolozsváron és Marosvásárhelyen áll meg. A zarándoklat második napjának programja Gyimesbükkön, az ezeréves határnál lesz, majd a csíksomlyói búcsún való részvételt követően, pünkösd vasárnapján, Gyergyószentmiklós főterén szabadtéri szentmise zárja a zarándoklatot.

A Fekete Madonna zarándokvonat június 22-én ötödik alkalommal kel útra a lengyelországi Czestochowába, a magyar pálos szerzetesek által alapított világhírű kegyhelyre. A zarándoklat másik célpontja Krakkó lesz.

MTI

2013 májusában az Arad megyei Mária-kegyhelyen, Radnán is megállt a Boldogasszony zarándokvonat, útban Csíksomlyó felé, s a zarándokok szentmisén vettek részt. Pataky Lehel Zsolt is jelen volt akkor az eseményen, és riportot készített a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorának. Hallgassa meg!

 

A rovatból ajánljuk: