Ideiglenes árstopot ígértek az üzemanyagokra

Júliustól legalább három hónapos időszakra az állami költségvetésből fogják kompenzálni az üzemanyag fogyasztói árának emelkedését, az erről szóló intézkedéseket a kormány csütörtöki ülése után részletezik – jelentette be a kormánykoalíció két pártelnöke, Nicolae Ciucă liberális (PNL) miniszterelnök és Marcel Ciolacu szociáldemokrata (PSD) képviselőházi elnök szerdán.

A kormánypártok vezetői szerint a kompenzálási mechanizmusról szóló jogszabályt egy következő kormányülésen fogadják majd el. Az árkompenzációt az állami költségvetésből fogják finanszírozni, de a kormány annak a lehetőségét is mérlegeli, hogy a kompenzáció egy részét az ágazatban működő vállalatokra terhelje.

A bukaresti nagykoalíció, amelyben az RMDSZ is részt vesz, a növekvő társadalmi elégedetlenségre reagálva napok óta keresi a megoldást a benzin és gázolaj drágulásának megfékezésére. A PSD vezetői a liberális energiaügyi minisztert sürgették, hogy az üzemanyagok árának hatósági korlátozására dolgozzon ki javaslatot, míg a PNL politikusai a szociáldemokrata pénzügyminisztertől várták a megoldást, arra hivatkozva, hogy az üzemanyag árának jelentős részét a költségvetésbe kerülő áfa és jövedéki adó teszi ki.

A liberálisok szerint az árstop hiányt idézhet elő, a szociáldemokraták pedig azzal érveltek, hogy nincs semmi garancia arra, hogy csökkeni fog a fogyasztói ár, ha lefaragják az adóterheket. Ciucă és Ciolacu sem a bevezetendő árkompenzáció mértékét, sem finanszírozási forrásait nem részletezte – a román média szerint erről még nem sikerült megegyezniük a kormánypártoknak.

Az év eleje óta több mint másfélszeresére drágult az üzemanyag. A közösségi oldalakon az autósok tiltakozó akciókat szerveznek, csekély mértékű üzemanyagot tankolva, helyenként órákra megbénítják a töltőállomások forgalmát. A fuvarozók országos szövetsége (FORT) is múlt heti közleményében az üzemanyag árának hatósági korlátozását követelte Magyarország és Szlovénia példájára hivatkozva.

A versenytanács által működtetett árfigyelő honlap szerint szerdán Bukarestben a legolcsóbb gázolaj 9,16 lej, a legolcsóbb benzin pedig 8,56 lej volt literenként.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Tájékoztató a magyar országgyűlési képviselők választásáról a ROMÁNIÁBAN élő magyar állampolgárok részére
A szavazási levélcsomag átvehető személyesen a választópolgár által a regisztrációs kérelemben megjelölt helyszínen és módon.
Iráni fenyegetés Romániának – reagált a külügyminisztérium
Teheráni a katonai agresszióban való részvételnek minősíti a román légitámaszpontok amerikai igénybevételét.
Szeszélyesen alakul a tavaszi időjárás március hátralévő részében
Ingadozó hőmérsékletre számíthatunk a következő két hétben. Szerdától sokfelé várható csapadék.
Bolojan: nem tudjuk megállítani az üzemanyagok árának növekedését
Pénteken már a 9 lejt „súrolta alulról” a normál benzin és gázolaj literenkénti ára.