Hivatalos: fizetett szabadnap jár a koronavírus elleni oltásért

Kihirdette Klaus Iohannis államfő pénteken azt a törvényt, amelynek értelmében fizetett szabadnap jár azoknak, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen.

A jogszabály szerint a szabadnap mindkét dózis felvételének napjára jár mind az állami, mind a versenyszférában.

A törvény úgy rendelkezik, hogy a koronavírus elleni oltást beadató alkalmazottak fizetett szabadnapot kapnak a fizetett pihenőszabadságon felül. A tanulók, egyetemisták és katonák szintén jogosultak egy szabadnapra az oltásért. Ugyanúgy az immunizálásra jelentkező 14 év alatti gyerek egyik szülője is szabadnapra jogosult azon a napon, amikor a gyereket oltják, ugyanígy a fogyatékkal élő és 26 évesnél fiatalabbak szülője is. A második dózissal történő immunizálás napján szintén szabadnap jár.

A rendelkezés nem érvényes azokra, akiket a munkáltató intézkedése nyomán a munkahelyükön oltanak be. A fizetett szabadnap az oltási központban kiállított igazolás alapján járt az alkalmazottaknak.

Az oltás nyomán szabadnapra jogosult alkalmazottaknak kötelességük egyeztetni a munkáltatóval arról, hogy mikor szándékoznak kivenni a jelen törvény által biztosított szabadnapot, annak érdekében, hogy a munkaadó cég vagy intézmény tevékenysége zökkenőmentes legyen – olvasható a jogszabályban.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.