Figyelmeztető sztrájkot hirdettek szerdára a postások

Kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív munkaszerződés helyett új szerződést követelő postások – jelentette be kedden Mircea Bulacu, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) alelnöke.

A News.ro hírportál által idézett érdekképviseleti vezető szerint a román posta alkalmazottainak kétharmada minimálbérből él. A szakszervezet havi 400 lejes nettó alapbéremelést és a „hűségpótlékok” 5-10 százalékos növelését követeli számukra.

Bulacu azt mondta, hogy amennyiben a posta vezérigazgatója nem kezd érdemi tárgyalásokat a postai alkalmazottak túlnyomó többségének érdekeit képviselő szakszervezeti szövetséggel, és nem találnak megoldást bérköveteléseikre, egy héten belül általános sztrájkot hirdetnek. Szerinte a posta megbénulása az ország lakosságának mintegy felére kiható következményekkel fog járni, tekintettel arra, hogy a postások kézbesítik több mint ötmillió nyugdíjas járandóságát, ők juttatják el a jogosultaknak a szociális segélyeket és a munkaügyi minisztérium által folyósított egyéb támogatásokat, valamint a posta viszi ki országszerte a címzetteknek a bírósági idézéseket.

Az állami tulajdonban lévő posta részvényeinek 93,52 százalékát a kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős minisztérium, 6,48 százalékát pedig a kárpótlási vagyonalap, a Fondul Proprietatea birtokolja. A 23 ezer alkalmazottat foglalkoztató román posta mintegy 5500 fiókkal rendelkezik, a 2022-es évet pedig 1,46 milliárd lejes üzleti forgalom mellett 11,3 millió lejes nettó nyereséggel zárta.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.