Felhagy a palagáz-kereséssel a Chevron

Felhagy a palagáz-lelőhelyek feltérképezésével Romániában és kivonul az országból az amerikai Chevron olajipari vállalat – közölte szombaton külföldi sajtóértesülésekre hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

A kivonulást hivatalosan még nem jelentették be, de Victor Ponta miniszterelnök már a múlt év végén közölte, hogy a Chevron nem talált palagázt a romániai próbafúrásai alkalmával. A szénhidrogén-termékek világpiaci árának visszaesése közepette az amerikai cég a közelmúltban felhagyott a lengyelországi és ukrajnai palagáz-üzlettel is – jegyezte meg a portál.

A Chevron erős ellenállásba is ütközött Romániában környezetvédő és településeiket féltő helyi lakosok részéről. Az amerikai cégnek több ízben le kellett állítania a próbafúrásokat a kelet-romániai Pungeşti községben, ahol palagáz-ellenes tüntetők csaptak össze a karhatalommal. 2013 decemberében különleges közbiztonsági övezetté nyilvánították a térséget, ahol a csendőrök szükségállapothoz hasonló fokozott ellenőrzést vezettek be.

A palagáz-kitermelés ellenzői veszélyesnek és környezetrombolónak tartják az amerikaiak által alkalmazott technológiát, vagyis azt, hogy homokkal és vegyi anyagokkal kevert vizet sajtoljanak nagy nyomáson a kőzetbe, annak megrepesztése, illetve az ott lévő gáz kiszabadítása érdekében.

Korábban egyes román lapok arról cikkeztek, hogy Moszkva érdekeit sértené, ha Romániában elindulna a palagáz kitermelése, mert ezzel csökkenne a térség és az egész Európai Unió energetikai kiszolgáltatottsága. Az Evenimentul Zilei című jobboldali lap 2013-ban azt állította, hogy „nem a moldvai kisvárosokban és falvakban hirtelen megélénkült polgári öntudat”, hanem Oroszország áll a palagáz elleni romániai tüntetések hátterében. Victor Ponta román miniszterelnök tavaly bírálta a tüntetőket. Szerinte hasznos lenne tudni, mennyi palagázzal rendelkezik Románia, majd utána kellene dönteni, hogy kitermelik-e.

MTI

Arad megyében a MOL megrendelésére a Panfora Oil & Gas végez mintavételt több 500 hektáros területen, ami ellen a helybéliek egy része tüntetéssorozatot szervezett már; a vállalat képviselői azt állítják, hogy nem palagázt, hanem hagyományos kőolajat keresnek.

A rovatból ajánljuk:

Marad a hatósági gázár, a lakosság mellett az ipari fogyasztókat is támogatják
A kormány március 31-ig fenntartja az árszabályozást.
Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.