Európai bíróság: nem megfelelő az államosított ingatlanok visszaszolgáltatása Romániában

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) keddi döntésében úgy találta, hogy a romániai kommunista rezsim alatt államosított ingatlanok visszaszolgáltatási mechanizmusa nem megfelelő és továbbra sem működőképes.

Romániát a strasbourgi testület 2010-ben szólította fel, hogy tegye hatékonnyá az államosított ingatlanokkal kapcsolatos jogorvoslati rendszerét, miután több ezer – a visszaszolgáltatás ütemével és a megítélt kárpótlással elégedetlen – panaszos perelte be a strasbourgi bíróságon.

Az ennek nyomán megszületett új jogorvoslati törvény 2013-ban lépett hatályba. Az EJEB azonban keddi határozatában úgy ítélte meg, hogy „a mechanizmus továbbra sem eléggé működőképes és homogén”. Az ügyben 2017-ben további 53 romániai állampolgár fordult az EJEB-hez, akik mindannyian jogerős ítéletet kaptak a javukra, amelyben a tulajdonjog kiadását, vagy kártérítés fizetését rendelték el. Ennek ellenére a felperesek egyike sem kapta vissza jogos tulajdonát, vagy nem kaptak megfelelő kártérítést – ítélte meg a testület.

Az EJEB szerint „a bírósági végzések betartásának tartós elmulasztása és hatékony jogorvoslat hiánya túlzott egyéni terhet rótt a felperesekre”, azért a panaszosok javára egyénenként 10 ezer euró kártérítést ítélet meg. Felhívta emellett a figyelmet, hogy Romániának továbbra is erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy jogszabályait és gyakorlatát összhangba hozza az strasbourgi bíróság következtetéseivel.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.
Siegfried Mureșan liberális EP-képviselőt javasolta a miniszterelnöknek az államfő
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ partner lesz a parlamenti többség kialakításában.