Érvénytelen a kvótareferendum, de győztek a „nem”-ek

A kötelező betelepítési kvótáról rendezett vasárnapi magyarországi népszavazáson 43,35 százalékos részvétel mellett az érvényesen voksolók 98,32 százaléka szavazott nemmel a magyar Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnap késő este nyilvánosságra hozott csaknem végleges adatai szerint. Mivel a részévteli arány nem haladta meg az 50 százalékot, a referendum érvénytelen.

Az NVI 99,98 százalékos feldolgozottságú adatai szerint 3 307 109-en (az összes választópolgár 40,03 százaléka) érvényesen szavazott, 223 193-an érvénytelenül. Az érvényes szavazatok közül az igenek száma 55 584 (1,68 százalék), a nemek száma 3 251 525 (98,32 százalék) volt.

A végleges eredményre még napokig várni kell, mert azt csak a külképviseleteken, illetve az összes levélben leadott szavazat megszámlálása után állapítják meg.

Az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére május 10-én rendelte el a kötelező betelepítési kvótáról szóló, a kormány által kezdeményezett népszavazást.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Marad a hatósági gázár, a lakosság mellett az ipari fogyasztókat is támogatják
A kormány március 31-ig fenntartja az árszabályozást.
Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.