Elutasítják a kormány ajánlatát, folytatódik a tanügyi sztrájk

Marian Neacşu kormányfőtitkár korábban azt nyilatkozta: a szerdai egyeztetésen közölték a szakszervezeti vezetőkkel, hogy a kormánynak jelenleg nem áll módjában fizetésemelést vagy új bérpótlékokat adni a tanügyi alkalmazottaknak, de felajánlott egy juttatást, amelyet két részletben folyósítanának. A pedagógusok és a kisegítő tanszemélyzet júniusban 1000 lej, októberben 1500 lej értékű, úgynevezett szakmai utalványkártyát kapna, a kisegítő személyzet pedig 500-500 lejt kapna ugyanebben a formában.
Simion Hăncescu, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke az egyeztetés után azt nyilatkozta a sajtónak, hogy az eddigi visszajelzések szerint a szakszervezeti tagok a kormány ajánlatának elutasítását szorgalmazzák, de ez ezzel kapcsolatos végső döntést csak csütörtökön közlik a kormánnyal, miután valamennyi tagszervezettel konzultálnak.
A Spiru Haret Szakszervezeti Szövetséget vezető Marius Ovidiu Nistor bejelentette, hogy a kormány ajánlatát az éjszaka folyamán valamennyi sztrájkoló pedagógushoz eljuttatják. „Holnap még tart az általános sztrájk, és holnap a kormány is megkapja a pontos választ” – szögezte le. Hozzátette, nagyon „intenzívek voltak a tárgyalások”, és méltányolta a döntéshozók „jó szándékát”.
Agerpres
További hírek
![]() Nekiment a zajvédő falnak, ettől gyulladhatott ki. |
![]() Pécska hazai pályán kikapott, az UTA idegenben nyert. |
![]() Két tehergépjárműben rejtőztek el. |
![]() A tervezet nem tartalmazza már azt az előírást, miszerint az önkormányzatok nem költhetnek saját bevételük 2,5 százalékánál többet kulturális, egyházi és szabadidős célokra, illetve már az sem kötelező, hogy összevonják az ötvennél kevesebb alkalmazottal működő kulturális intézményeiket. |
![]() A székudvari méhész szerint a Covid óta jobban odafigyelünk, hogy mit fogyasztunk. |
![]() Tizenhárom személyt kísértek be kihallgatásra. |
![]() A Roulette húzza a talpalávalót. |
![]() Van még érdekérvényesítő erejük a kisebbségeknek? |
![]() A kéthetes rendezvénysorozat október 6-án ér véget. |
![]() Döntetlent játszott az aradi csapat a kiesési rangadón. |