Elnökválasztás 2014 – Iohannis a befutó

Klaus Iohannis csaknem tízszázalékos előnnyel nyerte az elnökválasztást szociáldemokrata ellenfelével, Victor Ponta kormányfővel szemben – derült ki hétfőn a szavazatok 96,5 százalékának megszámlálása után.

A 21 órai urnazárás után ismertetett exit poll-eredmények szerint a Keresztény-Liberális Szövetség jelöltje, Klaus Iohannis nyerte a romániai elnökválasztás második fordulóját: az ellenzéki jelölt az IRES közvélemény-kutató intézet szerint a szavazatok 50,9%-át kapta, míg a szociáldemokrata kormányfő, Victor Ponta a voksok 49,1%-át gyűjtötte be (a hírtelevíziók által közölt felmérések többségében – szoros versenyben – Ponta szerepel az élen).

Végeredmény hétfőre várható, de ha Iohannis nyerne, azt jelentené, hogy a baloldal tíz év után sem szerzi vissza az elnöki széket, illetve először lenne Romániának nem román nemzetiségű köztársasági elnöke.

FRISSÍTÉS: A hivatalos szavazatszámlálás hétfő hajnalban közzétett első részeredményei megerősítették azt, hogy Klaus Iohannis, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltje, Nagyszeben szász polgármestere nyerte az elnökválasztást szociáldemokrata (PSD) ellenfelével, Victor Ponta kormányfővel szemben. A szavazatok 33 százalékának feldolgozása után az országos választási iroda (BEC) közölte, hogy Iohannis a megszámolt voksok 55,79 százalékát szerezte meg, míg Ponta 44,2 százalékon áll.

Liviu Dragnea, a PSD főtitkára két órával a szavazóhelyiségek bezárása után közölte, hogy a párt nem hivatalos szavazatszámlálása szerint Iohannis győzött 53-47% arányban. Vasile Blaga, az ACL társelnöke és kampányfőnöke szerint az ellenzék párhuzamos szavazatszámlása 90 százalékos feldolgozottságnál Johannis 54,4-45,6% arányú győzelmét jelzi.

Victor Ponta miniszterelnök már vasárnap este elismerte vereségét azzal, hogy bejelentette, telefonon gratulált ellenfelének, Klaus Iohannisnak az elnökválasztáson elért győzelméhez. A romániai elnökválasztás második fordulójában a szavazásra jogosult 18,3 millió választópolgár 62 százaléka szavazott. Ilyen magas arányú részvételt a 90-es évek óta nem regisztráltak a romániai elnökválasztásokon.

FRISSÍTÉS: Klaus Iohannis csaknem tízszázalékos előnnyel nyerte az elnökválasztást szociáldemokrata ellenfelével, Victor Ponta kormányfővel szemben – derült ki hétfőn a szavazatok 96,5 százalékának megszámlálása után.

A rovatból ajánljuk:

Marad a hatósági gázár, a lakosság mellett az ipari fogyasztókat is támogatják
A kormány március 31-ig fenntartja az árszabályozást.
Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.