Együttműködik, de versenyez is egymással az RMDSZ és az MPP

A felek megállapodtak abban, hogy minden egyes magyar lakta településre megkeresik a legjobb megoldást.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) együttműködésre törekszik a jövő évi önkormányzati választásokon, de természetesnek tartják ugyanakkor a választás szabadságának az érvényesítését minden olyan településen, ahol a magyar–magyar verseny nem veszélyezteti a nemzeti érdekérvényesítést – közölte vasárnap az MPP. A párt közleménye szerint Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Biró Zsolt MPP-elnök pénteken egyeztetett a választási együttműködésről, és egyetértettek abban, hogy egymás identitásának tiszteletben tartásával helyenként versenyezzenek, helyenként pedig működjenek együtt a választásokon.

A felek megállapodtak abban, hogy folytatják a tárgyalásokat, és minden egyes magyar lakta településre megkeresik a legjobb megoldást. A hivatalos megbeszélésekre várhatóan még október folyamán sort kerítenek. Leszögezték ugyanakkor: „sportszerű megméretésre kell törekedni, hogy ne keletkezzenek olyan sebek, amelyek a választások múltával is mérgezik a helyi közösségek életét, ellehetetlenítik az együttműködés lehetőségét” – áll az MPP közleményében. A párt elnöke a pénteki találkozón is sürgette a két szervezet által közösen elkészített székelyföldi autonómiatervezet parlamenti beterjesztését. A párt közölte: nem ért egyet az RMDSZ egyes politikusai által hangoztatott állásponttal, mely szerint „ma nem időszerű autonómiáról beszélni Romániában”. „Az autonómiáról mindaddig időszerű beszélni, ameddig azt meg nem valósítjuk” – idézte Biró Zsolt MPP-elnököt a közlemény.

A két párt 2014 márciusában kötött politikai együttműködési megállapodást. A felek vállalták, hogy együttműködnek az európai parlamenti választásokon, valamint az autonómiatörekvéseknek a román parlamentben, a nemzetközi közvélemény előtt és a székelyföldi magyar többségű önkormányzatokban való képviseletében.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Marad a hatósági gázár, a lakosság mellett az ipari fogyasztókat is támogatják
A kormány március 31-ig fenntartja az árszabályozást.
Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.