Csütörtöktől újra megnyitják a tornyai határátkelőt

A román–magyar határon jelentősen megnövekedett személyforgalom zökkenőmentessé tételének érdekében a két ország illetékesei megnyitják a személyforgalom előtt a korábban a koronavírus-járvány terjedése elleni védekezésül lezárt, majd utóbb az ingázók előtt megnyitott határátkelőhelyeket.

A román határrendészet közleménye szerint a két ország rendőrfőnökei abban állapodtak meg Pintér Sándor magyar és Marcel Vela román belügyminiszter keddi budapesti tanácskozása után, hogy május 21-től, csütörtök reggel 6 órától (magyarországi idő szerint 5 órától) az alábbi határátkelőhelyeken közlekedhet a személyforgalom a két ország között:

  • Pete–Csengersima
  • Csanálos–Vállaj
  • Érmihályfalva–Nyírábrány
  • Bors–Ártánd
  • Nagyszalonta–Méhkerék
  • Gyulavarsánd–Gyula
  • Tornya–Battonya
  • Nagylak–Nagylak országúti határátkelő (másképp Nagylak I)
  • Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelő (másképp Nagylak II)
  • Nagycsanád–Kiszombor

Mindkét országban érvényben vannak a járványügyi óvintézkedések, ezért a határátkelést a Nyugat-Európából hazatérő, vagy az oda tartó vendégmunkások számára könnyítik meg, turizmusról egyelőre szó sem lehet.

A nem magyar állampolgárok Magyarország területére való belépésének feltételeiről itt tájékozódhatnak. Romániában veszélyhelyzet van érvényben, ezért külföldi állampolgárok nem léphetnek be az országba, kivéve, ha itt élnek hozzátartozóik, a diplomáciai testületek tagjai vagy egészségügyi felszereléseket szállítanak, esetleg határ menti ingázók stb. A hazatérő román állampolgároknak kötelezően kéthetes elkülönítésbe kell vonulniuk, kivéve a határ menti ingázókat, kamionsofőröket stb.

A tíz határátkelőhely éjjel-nappali nyitva tartással működik majd. A határrendészet szerint a vendégmunkásokat hazaszállító mikrobuszok vagy autóbuszok az autópálya-határátkelőt vagy a Bors–Ártánd átkelőhelyet használhatják. A Romániába belépők továbbra is járványügyi szűrésen esnek át, és a közegészségügyi hatóságok által előírt házi elkülönítésbe vagy hatósági karanténba kell vonulniuk.

Javasolják, hogy a határátkelőhelyek várakozási idejéről a Trafic Online internetes alkalmazáson tájékozódjanak.

A rovatból ajánljuk:

Nem jó jel: a NATO Romániába küldheti magas készenlétű összhaderőnemi erőit
Iohannis szerint azért, hogy szükség esetén bármilyen, a NATO-t érő támadásra 72 órán belül reagáljon.
Figyelmeztető sztrájkot hirdettek szerdára a postások
Havi 400 lejes nettó béremelést követelnek.
Winkler Gyula: az EU a lakossággal fizettetné meg az épületek klímasemlegességét
Az EP szerint 2040-ig teljesen ki kell vonni a fosszilis tüzelőanyaggal működő egyéni hőközpontokat.
Klaus Iohannis megpályázza a NATO főtitkári tisztségét
Mark Rutte leköszönő holland kormányfővel száll versenybe a posztért.