Az autópálya-határátkelőn tartott szemlét a belügyminiszter

Carmen Dan belügyminiszter szerint a román és a magyar hatóságok nem megfelelő kommunikációja is hozzájárult ahhoz, hogy a húsvét előtti időszakban torlódások alakultak ki a két ország közötti határátkelőkön.

A tárcavezető a Nagylak–Csanádpalota határátkelőhelyen tett pénteki látogatása után elmondta: a román hatóságok felkészültek arra, hogy húsvét előtt az ünnepekre hazatérő vendégmunkásoknak köszönhetően ugrásszerűen megnő a forgalom a határátkelőkön, de nem mindig volt megfelelő a kommunikálás a magyar féllel.

A miniszter egy olyan, két nappal ezelőtti esetről is beszámolt, amikor tíz forgalmi sáv melletti fülkében ültek román határrendészek, de csak háromban magyar határrendészek is. Hozzátette: a román fél sürgető fellépésére volt szükség ahhoz, hogy a helyzet rendeződjék, mert az átlépő személyek ellenőrzését csak közösen végezhetik. Azt is elmondta azonban, hogy két napja összehangoltan dolgoznak a román és a magyar határrendészek.

Szerinte a román belügyminisztérium egy rövid- és egy középtávú intézkedési tervet is elkészített az ünnepek időszakában tapasztalható torlódások elkerülésére. A rövid távú tervnek megfelelően az irodai munkát végző személyzetet is a határátkelőhelyekre vezényelték, és ezáltal 1200-al nőtt az ország határain szolgálatot teljesítő határrendészek száma. A középtávú intézkedések sorában újabb kilépő és belépő sávok létesítését, és a vonatkozó törvények ésszerűsítését említette. A miniszter kijelentette: azt szeretnék, ha az ünnepekre hazalátogató román vendégmunkások örömmel léphetnének be Romániába, és nem kellene bosszankodniuk a torlódások miatt.

A kormány szerdai ülésén Sorin Grindeanu miniszterelnök elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy „túl sokat” kell várakozni a határnál, és felszólította a belügyminisztert, hogy tárgyaljon a magyar és a bolgár hatóságokkal, s találjanak közösen megoldásokat a várakozási idő lerövidítésére.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Marad a hatósági gázár, a lakosság mellett az ipari fogyasztókat is támogatják
A kormány március 31-ig fenntartja az árszabályozást.
Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.