Az állam nem becsüli meg eléggé a szociális szervezeteket [AUDIÓ]

Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kovács Péter szerint „felháborító és megengedhetetlen, hogy a román állam ellehetetlenítse a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil és egyházi háttérrel működő szervezetek munkáját azáltal, hogy drasztikusan csökkenti évről évre a központi költségvetési keretösszeget”. Az RMDSZ Tájékoztatóban kifejtett nyilatkozata szerint Románia a szociális szolgáltatásokra fordított költségvetési keretével jócskán elmarad az európai uniós átlagtól, emellett képtelen megszervezni a szociális ellátási hálózatát, ezért eredményesebb lenne, ha hozzáértő szervezeteket bízna meg a feladattal és ehhez megfelelő támogatást is biztosítana.

Kovács Péter szerint a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil és egyházi háttérrel működő szervezetek megalakulásuk óta felbecsülhetetlenül fontos munkát végeznek, az állam pedig most ezeket a jól működő rendszereket borítaná fel intézkedéseivel. A központi megszorítás miatt például a Gyulafehérvári Caritas csaknem 2 millió lej forráskieséssel kell számoljon erre az évre, ez közel 3000 gondozott ellátását teszi bizonytalanná.

„A megszorítások következményeire kötelesek vagyunk felhívni az állam figyelmét, emellett meg kell vizsgálnunk, hogyan lehet úgy alakítani a törvénykezést, hogy a kormány ne tudjon visszaélni a hatalmával. A most kezdődő parlamenti ülésszakban az érintett szervezetekkel konzultációt kezdeményezünk a témában, illetve összesítjük az európai uniós pozitív példákat és mindezek mintájára egy Romániában is jól működő rendszerre dolgozunk ki javaslatcsomagot” – mondta.

Hallgassa meg Kovács Péter nyilatkozatát!

A rovatból ajánljuk:

Eső után köpönyeg: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezi az RMDSZ
Mint arról korábban beszámoltunk, a kormány sürgőségi rendelettel módosította helyi adók és illetékek törvényét, ami átlagosan 70-80 százalékos adóemeléshez vezetett. De a gyakorlatban például Aradon a lakóépületek éves adója több mint százszázalékkal nőtt bizonyos esetekben.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Hadat üzent a betegszabadsággal történő visszaéléseknek az egészségügyi kormányzat.
Nem csak „egyszer volt fiatal” – Elhunyt Fenyő Miklós
A magyar rock and roll korszakos személyisége távozott életének 79. évében.
Mezei nyulakat telepítettek át Arad megyéből Maros megyébe [VIDEO]
Hosszú távon az ökoszisztéma stabilitását szolgálja a populáció-szabályozás.
Sok helyen szeles, csapadékos időre lehet számítani keddig
Hétfő reggeltől kedd reggelig jelentős mennyiségű eső várható.
Nemzet Gazdásza-címmel tüntették ki Balla Géza borászt
A címet a magyar nemzet erkölcsileg feddhetetlen szakembere kaphatja, aki maradandót alkotott.