Aradi tini megerőszakolása miatt nyomoznak Battonyán

A történtekről május 19-én érkezett bejelentés, azóta a rendőrség őrizetbe vette a férfit.

Bántalmaztak és megerőszakoltak egy 15 éves lányt Battonyán – írja a beol.hu. Úgy tudni, hogy a lány családja Aradról költözött át Battonyára. A Békés Megyei Hírlap online változatának érdeklődésére a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közölte: a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság szexuális erőszak bűntett és személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy battonyai férfi ellen. A 23 éves J. M. a nyomozás eddigi adatai szerint május 13-án a háza előtt találkozott az utcájában lakó tizenöt éves lánnyal. A férfi segítséget kért tőle, és behívta magához. A lány bement a házába, de amikor látta, hogy a férfi felesége nincs otthon, menekülni próbált. A gyanúsított azonban erőszakkal visszatartotta és akarata ellenére közösült vele. A történtekről május 19-én érkezett bejelentés, azóta a rendőrség őrizetbe vette a férfit, majd a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását.

Az Actualităţi Arad román hírportál június elsején írt az esetről, és a cikkben megemlíti azt, hogy a család vissza akar költözni Aradra, illetve, hogy az elkövető családtagjai megfenyegették az áldozat hozzátartozóit, ha feljelentést mernek tenni.

A rovatból ajánljuk:

Marad a hatósági gázár, a lakosság mellett az ipari fogyasztókat is támogatják
A kormány március 31-ig fenntartja az árszabályozást.
Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.