Aggódnak Nagylakon a hazatérő vendégmunkások miatt

A nagylaki országúti átkelőnél péntek reggel négy órát kellett várakozni az országba való belépéskor, miután az autópálya-határátkelőtől csütörtök este átirányították a személyforgalmat.

Filip Ionuţ Matei, az Arad megyei határrendészet szóvivője elmondta: a nagylaki országúti átkelőnél hat sávon ellenőrzik az országba belépőket, mivel azonban Magyarország csak éjszaka tartja nyitva a humanitárius folyosóját az országot átszelő külföldi állampolgárok előtt, a magyar–román határhoz egyszerre nagyon sok személygépkocsi érkezik.

Csütörtök este nyolc órától a két ország belügyminisztereinek és rendőrfőnökeinek megegyezése értelmében a Nagylak–Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen csak a teherforgalmat bonyolítják le. Amelyek abban az időpontban már ott voltak, még átengedték. „A torlódást jelenleg a személygépkocsik nagy száma, illetve a járványtani szűrésre szánt idő okozza” – mondta a szóvivő. A koronavírus-járvány miatt az ellenőrzés átlagban 10 percet vesz igénybe személyenként – hangsúlyozta.

A teher- és személyforgalom teljes nagylaki különválasztásától az autópályán eddig tapasztalt torlódások megelőzését remélik.

Ioan Radu Mărginean nagylaki polgármester a Facebook-oldalán fejezte ki a nemtetszését a belügyminiszteri szintű egyezség, konkrétan a személyforgalomnak a határ menti városon történő „átvezérlése” ellen. Az elöljáró volt az egyik kezdeményezője annak, hogy tiltsák be a határátkelőhelyeken a gyalogos forgalmat. A koronavírus-járvány által súlyosan érintett országokból hazatérő román vendégmunkások egy része ugyanis, hogy elkerülje a kötelező nyilatkozattételt és a hatósági karantént vagy házi elkülönítést, a határ előtt hagyta a gépkocsiját, gyalog jött át – a határrendészek csak a gépkocsikban ülőkkel töltettek ki nyilatkozatokat –, majd Nagylakról vonattal, hivatalos vagy kalóztaxival utazott Aradra, ahonnan folytatta útját.

A csoportokban sétáló hazatérők megálltak a valutaváltóknál, szupermarketekben, kávézókban, így a közel nyolcezer lakosú városban élők aggódtak amiatt, hogy az idegenek terjesztik a vírust. Ezekről fényképeket is megosztottak a nagylakiak a közösségi oldalakon.

A határon történő gyalogosforgalom megtiltása után csak ideig-óráig lélegeztek fel a nagylakiak – írta a polgármester –, mert most a gépkocsiforgalomtól fog bedugulni a város, különösen, hogy a román hatóságok becslése szerint a húsvéti ünnepek közeledtével 200-250 ezer honfitárs hazatérésére számítanak.

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki közlése szerint a külföldről hazatérő román állampolgárok járműveit Nagylak központjából a DN 7/G-jelzésű úton az autópálya felé irányítják, hogy azon haladjanak az ország belseje felé. A hatóságok tízes konvojokban kísérik őket a célmegyékig.

A rovatból ajánljuk:

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Az egészségügyi kormányzat már tavaly nyáron hadat üzent a betegszabadsággal történő visszaéléseknek, ellenőrzéseket és büntetéseket helyezett kilátásba, mert gyanúsan sokan betegszenek meg Romániában a hosszú hétvégék előtti, vagy utáni napokon, a karácsonyi ünnepek és szilveszter között, illetve más hivatalos munkaszüneti napok környékén.
Nem csak „egyszer volt fiatal” – Elhunyt Fenyő Miklós
A magyar rock and roll korszakos személyisége távozott életének 79. évében.
Mezei nyulakat telepítettek át Arad megyéből Maros megyébe [VIDEO]
Hosszú távon az ökoszisztéma stabilitását szolgálja a populáció-szabályozás.
Sok helyen szeles, csapadékos időre lehet számítani keddig
Hétfő reggeltől kedd reggelig jelentős mennyiségű eső várható.
Nemzet Gazdásza-címmel tüntették ki Balla Géza borászt
A címet a magyar nemzet erkölcsileg feddhetetlen szakembere kaphatja, aki maradandót alkotott.