A kormány újabb ígérete ellenére is folytatódik a pedagógusok sztrájkja

2023. május 29.
Ezen héten is folytatódik az oktatásban dolgozók tiltakozása; bár a kormány vasárnap újabb bérpótlékokra tett ígéretet, a tanügyi szakszervezetek nem fogadják el az újabb ajánlatot – jelentette be Marius Nistor szakszervezeti vezető.
<em>Hír szerkesztése</em> A kormány újabb ígérete ellenére is folytatódik a pedagógusok sztrájkja
Tüntető tanárok Bukarestben | Fotó: FSLI Facebook-oldal

Az egyik legnagyobb romániai tanügyi szakszervezeti szövetség vezetője a News.ro hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: a vasárnapi bejelentés nem jelent lényegi változást a korábbi ajánlatokhoz képest, amelyeket már visszautasítottak a szakszervezetek. Kifejtette: folytatódik a sztrájk, és kedden a Bukarestbe tervezett nagyszabású tiltakozóakciót is megtartják, melyre húszezer pedagógust várnak, illetve más városokban is lesznek megmozdulások.

Marius Nistor szerint attól sem zárkóznak el, hogy a kormánnyal folytatott tárgyalások sikertelensége esetén a pedagógusok bojkottálják az év végi vizsgáknak – a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgájának és a középiskolát végzők érettségijének – a megtartását. Az erre vonatkozó kérdésre kifejtette: amíg a kormány így viszonyul a pedagógusok panaszaihoz, „bármi elképzelhető”. Úgy vélte, a Ciucă-kabinet alig emelte vagy csupán átkeresztelte az eddigi bérpótlékokat, lényegi változás nem történt, holott a pedagógusok valós béremelést várnak.

A kormány újabb ajánlatát Dan Cărbunaru kormányszóvivő ismertette vasárnap. Elmondta: a kormány közvitára bocsájtott egy új sürgősségi kormányrendeletet, amely szerint az oktatásban dolgozók októberben egy 1500 lejes bérpótlékban részesülnek. Emellett a didaktikai és kisegítő személyzet júniusban egy 1000 lejes bérpótlékot is kapna. A tervezetet a pénzügyminisztérium honlapján tették közzé.

Cărbunaru szerint ily módon összesen 273 532 alkalmazottnak nőne a bére, az intézkedés pedig 723 millió lejes terhet jelent, melynek több mint felét uniós alapokból, a többit az állami büdzséből biztosítanák. Az összeghez hozzáadódik még újabb 330 millió lej, amelyet a kisegítő személyzet – portások, takarítónők stb. – béremelésére fordítanak egy pénteken jóváhagyott kormányhatározat értelmében. „Ez összesen 1,23 milliárd lejt jelent, ennyit különít el a kormány a tanügyi alkalmazottak jövedelmének növelésére” – idézte a kormányszóvivőt az Agerpres.

Elmondta továbbá, hogy hétfőn Marius Budăi munkaügyi miniszter megkezdi az egyeztetéseket a tanügyi, majd az egészségügyi és a többi érintett szakszervezet képviselőivel az új közalkalmazotti bértörvény tervezetéről. A tárgyalásoknak a szerdai kormányülésig le kell zárulniuk, hogy július 15-re elkészülhessenek az új bértáblák – tette hozzá.

A pedagógusok hétfő óta sztrájkolnak, utcai demonstrációkon követelnek legalább 25 százalékos bérfejlesztést, valamint törvényi garanciát arra, hogy béreiket a továbbiakban az infláció mértékében emeli a kormány. Munkaügyi konfliktust jelentett be a több mint százezer tagot képviselő Sanitas egészségügyi szakszervezet is, és hétfőn a Román Vasúttársaság (CFR) alkalmazottai is a szállításügyi minisztérium székháza elé vonulnak „a hatékonyságot elősegítő” béreket követelve.

A kormánykoalíciót alkotó pártok vezetői csütörtökön közölték: későbbi időpontra halasztják a kormányfőcserét, illetve a kabinet átalakítását, miután sikerült rendezni a társadalmi problémákat.

MTI

További hírek

Hír beküldése
Ideiglenesen Nagyváradon rendezi majd a hazai meccseit az aradi csapat.
Hír beküldése
Fellélegezhetnek a körgyűrűn áthaladók.
Hír beküldése
Ötvenhat év kellett ehhez.
<em>Hír szerkesztése</em> Szülőföldön magyarul: péntektől utalják a támogatást
A támogatási kérelmek pozitív elbírálásáról szóló levélben minden kedvezményezett esetében szerepelni fog az a dátum, amelytől kezdődően felvehetik a múlt, 2022–2023-as tanévre szóló, 100 ezer forintnak megfelelő 1260 lejes oktatási-nevelési vagy hallgatói támogatást.
<em>Hír szerkesztése</em> Az MCC szervezésében mutatják be Botházi Mária legújabb könyvét
Októberben tartják meg.
<em>Hír szerkesztése</em> RMDSZ: legyen olcsóbb a vezetékes víz!
A szenátus megszavazta a törvényjavaslatot.
<em>Hír szerkesztése</em> Fordulj egyet, ne nevess! – Folkudvar az Aradi Magyar Napokon
Az Alma Mater Alapítvány és az Aradi Táncház Egyesület szerevezésében.
<em>Hír szerkesztése</em> Eötvös 175: Aradon is megemlékeztek a geofizikusról [AUDIO]
A tudós a Világoson végzett kísérletekkel alapozta meg hírnevét.
<em>Hír szerkesztése</em> A bankok, nagyvállalatok és kisvállalkozók adóterheinek növelésével mérsékelnék a költségvetési hiányt
Közvitára bocsátották a javaslatot.
<em>Hír szerkesztése</em> Dankó Pista-díjat kapott Antal Péter [AUDIO]
Pécska polgármesterét a Magyarnóta Mecénása kategóriában tüntették ki.